A Rozsnyói járásban található Krasznahorka várának felújítását három éven belül befejezik, s egyúttal a nyilvánosság előtt is megnyitják – közölte Ľubica Laššáková kulturális miniszter a Szlovák Nemzeti Múzeumban, a Betléri Múzeumban, valamint Krasznahorkán tett hétfői látogatása során.

 

„A várral kapcsolatosan vegyes érzelmeket táplálok. Abban az időben, amikor diákként még turistákat vezettem itt körbe, akkor ez még az a vár volt, amelyikre mindegyikünk emlékszik. Szép volt, és nagyszerű történelmi műtárgyak voltak itt. Most üresek a falak, néhol a tűz nyomait látni, de még akkor is azt kell mondanom, hogy tényleg nagy munkát vittek itt véghez”

 

–mondta Laššáková, majd hozzátette, hogy a vár felújítása az elsődleges prioritásai közé tartozik.

 

Laššáková továbbá azt is hangsúlyozta, hogy a vár eddigi rekonstrukciója semmibe sem került, mert eddig mindent a biztosító fedezett. „Amennyiben szükség lesz rá, az állam el fogja különíteni a szükséges anyagi eszközöket“ – ígérte a miniszter asszony.

 hirdetes_810x300  

 

A továbbiakban azt is elmondta, hogy a rekonstrukciós munkálatokat bonyolítja, hogy a felújítás tervei nem voltak összhangban a Szlovák Nemzeti Múzeum elképzeléseivel, így tavaly elálltak a vár felújításával kapcsolatos szerződéstől. A múzeum azóta egy saját részleget hozott létre, amely elsősorban Krasznahorka várával foglalkozik.

 

Az első sikereket már elkönyvelhetjük. El tudjuk mondani, hogy Krasznahorka vára pár év múlva hogyan fog kinézni. Jelenleg kiírtuk a közbeszerzési eljárást az EIÁ-n keresztül, aminek jövő év februárig be kellene fejeződnie, ha minden a tervek szerint megy. Ez egy ugródeszka lesz ahhoz, ahonnan folytatni fogjuk a munka többi fázisát” – konstatálta Branislav Panis, a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatója.

 

Sme.sk

Nyitókép: TASR/František Iván

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!