A kelet-szlovákiai Jozef által közzétett fotókon egy egeret láthatunk a csomagolt zsömlében. Jozef meg van róla győződve, hogy az igazság az ő oldalán áll, és ezt be is akarja bizonyítani. A pékség azonban azt állítja, hogy az egér még véletlenül sem kerülhetett a zsömlébe.

 

Az alsómihályi (Tőketerebesi járás) Jozef tegnap az édesanyjával ment bevásárolni a helyi élelmiszerbe. Zsömlét, szalámit és további más árut vásároltak. Az Aktuality.sk-nak elmondta, hogy amikor hazament, letette a szatyrokat és nekilátott a zsömle kicsomagolásának. „Az egyikben egy lyuk volt, a lyukban pedig egy egér“ – mesélte el a történteket.

 

Elmondása szerint rendkívül érdekesnek találta azt, hogy a zsömlében egy lyuk volt, hiszen be volt csomagolva. „Az ujjammal megtapogattam a zsömlét, erre kiugrott az egér a csomagolásba úgy, ahogyan az a felvételeken is látszik“ – magyarázta Jozef, majd hozzátette, hogy rendkívül megijesztette a látvány.

 

 hirdetes_810x300  

Ahogyan megtörtént ez az egész, gyorsan lefotóztam, majd a romlott áruval és az egérre együtt visszamentem a boltba“ – mondta Jozef, majd elpanaszolta, hogy az elárusítónők még csak bocsánatot sem kértek tőle, s olyan érzése volt, hogy nem akarták beismerni az igazat.

 

Jozef felvétele az egeres zsömléről.

 

Pékség: Az egér nem kerülhetett bele a zsömlébe

 

A bodrogszentmáriai pékség – ahol a zsömlét készítették – elutasítja a vádakat.“Véleményem szerint sem nálunk a pékségben, sem a boltban nem kerülhetett bele az egér a zsömlébe“ – mondta az Aktuality.sk-nak Kulcsárné az illetékes pékségből.

 

Az asszony meg van róla győződve, hogy az egész csomagolás olyan, mintha szándékosan lenne becsomagolva élelmiszeripari fóliával. Elmondása szerint a felvételek már csak azért sem lehetnek hitelesek, mert otthon fotózták. „El tudják képzelni, hogy a pénztárnál, amikor az elárusító keresi a vonalkódot, nem találja meg az egeret?Botrányos, hogy egyes emberek milyen primitívek“.

 

Aktuality.sk

Nyitókép: Jozef felvétele 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!