Robert Kaliňák volt belügyminiszternek és jelenlegi parlamenti képviselőnek az összeférhetetlenségi bizottság előtt kell magyarázattal szolgálnia azzal a motorkerékpárral kapcsolatban, melyet ajándékba kapott az Egyesült Arab Emirátusok belügyminiszterétől. Az összeférhetetlenségi bizottság keddi ülésén eljárást indított Kaliňák ellen.

 

Róbert Puci (Smer-SD), a bizottság alelnöke védelmébe vette Kaliňákot, és kétségbe vonta az eljárás indokoltságát, ám a javaslatát nem fogadták el. Puci kiemelt, hogy az Egyesült Arab Emirátusok miniszterének valószínűleg senki sem magyarázta el azt, hogy Kaliňák nem fogadhat el egy ilyen ajándékot.

 

A smeres alelnök gyorsan hozzátette azt is, hogy a volt miniszter nem használta, és nem is állt szándékában a motorkerékpár használata, hiszen a jármű jelenleg is a közlekedési múzeumban áll. Puci tehát úgy véli, hogy Kaliňák nem szegte meg az összeférhetetlenségről szóló törvényt.

Úgy gondolom, hogy az eljárást el kell indítani, és teret kell adni Kaliňák úrnak arra, hogy elmondja az álláspontját” – mondta Ondrej Dostál, az SaS ellenzéki párt tagja.

 hirdetes_810x300  

 

Hasonlóképpen vélekedik Peter Kresák (Most-Híd) és Vladimír Sloboda (SaS), a bizottság elnöke is, aki az ajándékozás körülményeire és a miniszter állásfoglalására is kíváncsi, melynek alapján a bizottság határozni fog.

 

Teraz.sk

Nyitókép: TASR/Marko Erd

 

Kaliňák az Egyesült Arab Emirátusok sejkjétől kapta a 190 ezer eurós motorját

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!