Idén szeptember 22-én kezdődik, és október 7-ig tart a müncheni Oktoberfest. Immáron 185. alkalommal gyűlnek össze a világ minden részéről a sör szerelmesei, hogy együtt szórakozzanak. Becslések szerint két hét alatt mintegy hatmillió látogatót várnak.

 

Rekordot döntött a sör ára

 

A fesztivált szombaton délben Dieter Reiter polgármester nyitotta meg, mégpedig a Schottenhamel család fesztiválsátrában, ahol csapra ütötte az első söröshordót. A polgármester után már érkeztek is az első látogatók, akik idén 10,70 és 11,50 euró között fizethetnek egy korsó sörért.

 

 hirdetes_810x300  

A vidám hangulat mellett a biztonságról is gondoskodnak a vendéglátók. Idén a korábbinál szigorúbb intézkedéseket vezettek be a szervezők.

 

Nem mindenki fogja észrevenni, hogy a kamerák számát 38-ról 47-re emeltük. És nem lesznek feltűnőek a tömegben járkáló ellenőrök, valamint a videómegfigyelő-rendszer sem“ –  mondta a rendőrség szóvivője, Marcus Da Gloria Martins.

 

Most először úgynevezett „szuper megfigyelőket” alkalmaznak, akik a tömegben elvegyülve figyelik az embereket. Több kerítést állítottak, és bővítették a kamerarendszert is.

 

Azt remélik a német hatóságok, hogy ezek az intézkedések visszaszorítják a korábban nem ritka szexuális zaklatások számát. Tavaly kétszer annyi ilyen típusú bűncselekményt követtek el az Oktoberfesten, mint egy évvel korábban.

 

 

HNonline.sk/Euronews

Nyitókép: YouTube

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!