Varsóban, Pozsonyban és Prágában két-két alkalommal lép fel a magyar dalszínház Leoš Janáček Jenufa című operájával és Kodály Székely fonó című daljátékával.

 

A visegrádi országok történelmi együttműködésének felelevenítését Antall József, a rendszerváltozás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke kezdeményezte. Halálának 25. évfordulója és a 2017/18-as magyarországi V4-es soros elnökség együtt adta az ihletet ahhoz az operaturnéhoz, amely szeptember utolsó hetében keresi fel a társországok fővárosainak kulturális intézményeit, így a varsói Lengyel Színházat, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházat és a prágai Zofín palotát. Utóbbi helyszínen a produkciók koncertszerű változatban hallhatók.

 

A minden országban két estét töltő turné első napján Leoš Janáček Jenufa című operája látható Vidnyánszky Attila 2004-es operaházi rendezésében. A főbb szerepeket Rálik Szilvia, Kiss B. Atilla, Kovácsházi István és Balatoni Éva mellett a lengyel Helena Zubanovich alakítja, az Opera Zenekart Kocsár Balázs vezényli.

 

 hirdetes_810x300  

A második estén Kodály Székely fonóját a lengyel Michal Znaniecki 2016-os operaházi rendezésében tekintheti meg a közönség, a főbb szerepeket Haja Zsolt, Sáfár Orsolya, Schöck Atala, Wiedemann Bernadett és Ujvári Gergely énekli a cseh Petr Popelka vezényletével.

 

Pozsonyban szpetember 26-án (szerda), a turné első napján este 19.00 órától Leoš Janáček: Jenufa című nagyoperáját tekinthetik meg az érdeklődők a Szlovák Nemzeti Színház új épületében (Pribinova 17). Holnap, azaz szeptember 27-én (csütörtök) 19.00 órától Kodály Zoltán Székely fonóját adja elő a Magyar Állami Operaház szintén a Szlovák Nemzeti Színház új épületében.

 

MTI/Körkép.sk

Nyitókép: nemzeti.net

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!