A Za Slušné Slovensko mai demonstrációja a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés teréről indult és a parlament épülete előtt ért véget, ahol közéleti személyiségek léptek pódiumra.

 

A mai demonstrráción nagyjából ötezer vehetett részt. A mai tüntetés célja a  országos rendőrfőkapitány-választásról szóló vitatott törvény elfogadása és az alkotmánybíróság körül kialakult helyzet elleni elégedetlneség kifejezése volt.

 

Karolína Farská, az egyik főszervező kritizálta Andrej Danko-t is, mint fogalmazott

 

 hirdetes_400x285  

„egy tisztességes országban megengedhetetlen, hogy a parlament elnöke ne tudja megmutatni doktori munkáját, amit megírt”

 

Zuzana petková újságíró felszólalásában kijelentette,hogy

 

„Nincs szükségem ingyen ebédre. Tudna szeretném végre annak a nevét, aki mengrendelte egy újságíró meggyilkolását. Működő jogállamot, megbízható rendőrséget, politikai kultúrát akarok, ahol a felelősségrevonás nem egy másik befolyásos funkció megszerzését jelenti”

 

A parlament előtt felszólalt Ján Gordulič műsorvezető és komikus:

 

„Nagy és radikális változást kvöeteltünk, több nyitottságot és alázatot. Helyette a gazdák semmibevételét, a vietnami emberrablás botrányát, a xenofóbia elburjánzását kaptuk, nem beszélve a közeli ismerősök bebetonozásáról a rendőrségen és az alkotmánybíróságon”

 

Marián Mitaš színész azt emelte ki, hogy Ján Kuciak vélhető gyilkosainak elfogása „nem csak a rendőrség érdeme, hanem mindannyiunké. (…) Azoké az embereké, akik kimentek az utcákra és egyértelmű jelzést küldtek, hogy ilyen disznóságot senkinek sem engedünk eltussolni”

 

Demonstrációk zajlottak Besztercebányán és Kassán is. Besztercebányán mintegy 800-an vonultak utcára.

 

DenníkN.sk, Körkép.sk

Nyitókép:

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!