Nyílt szavazáson, egyhangú többséggel választották elnökké Vári Attilát a Magyar Vízilabda-szövetség küldöttei a szervezet megismételt rendkívüli közgyűlésén.

 

„A mai nappal befejezem az elnöki tevékenységemet – kezdte Kemény Dénes– Az elmúlt napokban végiggondoltam, mi történt az elmúlt hat évben, de nem kezdek bele a felsorolásba, hiszen ti is a vízilabdában éltetek, másrészt délig érvényes a terembérletünk. Ugyanakkor megköszönöm az elmúlt 22 év óriási élményeit. Köszönet a szeretetért, amelyet kaptam, ez adott erőt ahhoz, hogy most egészségesen álljak előttetek.”

 

A 366 szavazásra javasolt küldöttből 144-en jelentek meg. Az is elhangzott, hogy a rendkívüli közgyűlés előtt 51 jelölés érkezett, ezek mindegyike Vári Attilát támogatta.

 

 hirdetes_810x300  

A játékosként kétszeres olimpiai bajnok Vári „Folytassuk egy csavarral” címmel tartott prezentációt, majd a levezető elnök javaslatára a titkos helyett nyílt szavazást tartottak. Ezt a megjelentek elfogadták, a küldöttek pedig egyhangú többséggel elnöknek választották meg Vári Attilát, aki a bírósági átvezetésig felhatalmazást kapott arra, hogy képviselje a szövetséget.

 

„Nagyon köszönöm a bizalmat. Amikor Dénes lemondott, sokan megkerestek, hogy támogatnának, ha indulnék az elnöki tisztségért, és eldöntöttem, harcolni fogok a magyar pólóért” – fogalmazott az immár elnök Vári, aki többek között Kemény Dénesnek is köszönetet mondott azért, hogy itt lehet.

 

Az új elnök megbízatása 2018. szeptember 30-tól 2020. október 22-ig szól. Kemény Dénes még májusban jelentette be, hogy lemond az elnöki tisztségről.

 

nemzetisport.hu

Nyitókép: nemzetisport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!