Továbbra is Csehország második leggazdagabb állampolgárának számít Andrej Babis miniszterelnök, a kormánykoalíciót vezető ANO mozgalom elnöke, de vagyona a tavalyi évben csökkent – derült ki a leggazdagabb cseheket tartalmazó legújabb listából, amelyet a Forbes magazin közölt októberi, cseh kiadásában.

 

A lista élén már évek óta Petr Kellner, a PPF pénzügyi és beruházó csoport tulajdonosa áll, akinek jelenlegi vagyonát 310 milliárd koronára (mintegy 13 milliárd euró) becsülte a lap által felkért szakértői csoport. Kellner vagyona egy év alatt lényegében nem változott. Legfontosabb beruházásai továbbra is a lakossági kölcsönöket nyújtó Home Credit társaság, valamint az O2 Czech Republic és a Cetin távközlési cég.

 

A második helyen lévő Andrej Babis mai vagyonát 75 milliárd koronára (3,13 milliárd euró) becsülték, ami 13 milliárd koronával alacsonyabb a tavalyinál. Babis vagyonának csökkenését az okozta, hogy az összeférhetetlenségi törvény miatt 2017-ben médiaiportfólióját speciális alapba kellett helyeznie, illetve hogy nagy vegyipari cégei, a szlovákiai Duslo és a német SKW Piesteritz, gyengébb gazdasági eredményeket értek el. Negatív hatása volt a németországi Lieken pékségek folytatódó átszervezésének is – mutat rá a Forbes.

 

 hirdetes_810x300  

A harmadik leggazdagabb cseh Karel Komárek, az energetikai iparban aktív KKCG csoport tulajdonosa. Komárek vagyonát 67 milliárd koronára (3 milliárd euró) becsülte a Forbes, míg a negyedik helyen álló Radovan Vítek ingatlankereskedőét 60 milliárd koronára (2,5 milliárd euró). Az ötödik helyen Daniel Kretinsky áll, aki elsősorban az energetikában aktív, de a nagy múltú prágai Sparta futballklubnak is tulajdonosa. Kretinsky vagyonát 59 milliárd koronára (2,4 milliárd euró) becsülték. A szintén az energetikában vállalkozó Pevel Tykac vagyona 31 milliárd korona (1,3 milliárd euró), ami a hatodik helyre volt elég.

 

A száz leggazdagabb cseh listáján ezúttal 11 új név van. A legfiatalabb multimilliárdos a 26 éves Michal Strnad, aki apjától átvette a Czechoslovak Group hadiipari csoportot. A vagyon értékét 6,7 milliárd koronában (350 millió euró) határozta meg a Forbes.

 

MTI

Nyitókép: pestisracok.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!