A Škoda Auto szakszervezete ismét határozottan elutasította annak lehetőségét, hogy az új Superb gyártását Csehországból a Volkswagen más gyárába helyezzék át.

 

Ellenzik továbbá a Mladá Boleslavi gyárban tervezett munkaszombat bevezetését is.  A cég jelenleg termelési kapacitásának határán van, így a szakszervezetek szerint várható, hogy az új kollektív szerződésbe megpróbálják majd belefoglalni a munkaszombat lehetőségét.

 

„A Superb gyártásáról semmi esetre sem mondunk le. Ez a zászlóshajónk, a DNS-ünk, kezdettől fogva általunk kitalált és tökéletesített modell, mely a cég hasznának nagy részét, így a mi bónuszainkat is szállítja,” jelentette ki a szakszervezet.

 

 hirdetes_400x285  

A Škoda Auto gyárában 2017-ben az átlagfizetés elérte a 40 557 koronát, ami tíz százalékos emelkedést jelent 2016-hoz képest. Az alkalmazottak a béren kívül egy sor további juttatásra is jogosultak.

 

Egyre nagyobb a kereslet a Škodák iránt. 400 ezer autóval növelnék a kapacitást

 

A Škoda Auto 2017-ben világszerte 1,2 millió gépkocsit adott el. Három gyára van Csehországban, ezen kívül Kínában, Oroszországban, Szlovákiában, Algériában és Indiában, valamint Ukrajnában és Kazahsztánban is gyártanak Śkodákat. A cégben több mint 35 ezren dolgoznak.

 

ČTK

Nyitókép: autonet.cz

További ajánlott írások:

 

Rekordszámú autót szállított ügyfeleinek júliusban a Škoda

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!