Noha előremutató megbeszélés folyt a brit tárgyalókkal Nagy-Britanniának az Európai Unióból történő kilépése ügyében, számos kérdés, köztük az Írország és Nagy-Britannia közötti határ ellenőrzésének kérdése továbbra is nyitott – közölte Twitter-üzenetében vasárnap este Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója.

 

Az uniós főtárgyaló üzenete szerint Dominic Raabnak, a kilépési folyamat irányításáért felelős brit tárca vezetőjének és a tagországok képviselőinek részvételével tartott vasárnapi tanácskozáson nem történt lényegi előrelépés a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről, az unió azonban határozottan el kívánja kerülni az ír határ uniós kereskedelem szempontjából előnytelen brit ellenőrzését.

 

Diplomáciai források szerint a tárgyalók a megállapodás már elfogadásra szánt tervezetét akarták előkészíteni, a megbeszéléseket azonban felfüggesztették az uniós tagországok vezetőinek szerdán kezdődő kétnapos Brüsszeli csúcstalálkozójáig, ahol a tagállamok állam- és kormányfőinek egyik központi témája lesz a brit kilépés feltételrendszerének kérdése.

 

 hirdetes_810x300  

Dominic Raab pénteki nyilatkozata szerint Nagy-Britannia akkor is sikert tud kovácsolni a Brexitből, ha nem jut megállapodásra az Európai Unióval EU-tagsága megszűnésének feltételrendszeréről.

 

Raab abból az alkalomból nyilatkozott, hogy a brit kormány pénteken újabb elvi útmutatókat tett közzé a Brexit-megállapodás elmaradása esetén várható változásokról. Ezek a tájékoztatók, amelyekből a Downing Street eddig 106-ot állított össze, minden esetben hangsúlyozzák, hogy „valószínűtlen” forgatókönyvekről van szó, mivel a brit kormány megegyezéses Brexitre számít.

 

Az Ír Köztársaság és Észak-Írország határának majdani ellenőrzése a Brexit-tárgyalások legsarkalatosabb megoldatlan kérdése. A Brexit után ez a 499 kilométeres határszakasz az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatárává válik, mivel London ki akar lépni az EU vámuniójából is.

 

Az Európai Bizottság javaslata értelmében úgy lehetne elkerülni a hosszú évek óta nem létező fizikai határellenőrzés visszaállítását, hogy – ha nem születik egyéb megoldási ötlet – az ír sziget egésze „közös szabályozási térséggé” alakulna át.

 

A brit kormány nyáron kidolgozott alternatív javaslatcsomagja egy közös szabadkereskedelmi térség létrehozását és ehhez közös szabálygyűjtemény kialakítását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, olyan módon, mintha az Egyesült Királyság egésze és az Európai Unió „kombinált vámtérséget” alkotna.

 

MTI

Nyitókép: derimot.no

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!