Egy frissen felfedezett falfirkából arra következtetnek olasz kutatók, hogy az eddig feltételezettnél két hónappal később – nem augusztusban, hanem októberben – történhetett az a vulkánkitörés, amely 79-ben elpusztította és maga alá temette a virágzó ókori itáliai várost, Pompejit.

 

A romváros feltárás alatt álló részében, az úgynevezett V. régióban találtak egy szénfeliratot, amelynek keltezése „a november előtti 16. nap”, a jelenlegi naptár szerint október 17. A Vezúv kitörésekor a felirat egyhetes lehetett, amiből arra lehet következtetni, hogy Pompeji pusztulásának dátuma az eddig hitt augusztus 24. helyett valójában október 24. – közölte Massimo Osanna, a pompeji régészeti park igazgatója.

 

A feliratot egy olyan lakóház falán találták, amelyet éppen felújítottak közvetlenül a katasztrófa előtt, a szöveget egy építőmunkás vihette fel egy széndarabbal.

 

 hirdetes_400x285  

Bár a falfirka nem tartalmaz évszámot, a régészek szerint a sérülékeny és múlékony felirat nem maradhatott fenn sokáig, csak úgy, hogy közvetlenül a vulkánkitörés előtt keletkezett, ezért „lehetséges, sőt valószínű”, hogy Pompeji pusztulásának dátuma 79. október 24.

Ifjabb Plinius római író egy, Cornelius Tacitusnak írt levele alapján a történettudomány eddig 79. augusztus 24-ikét tartotta számon Pompeji pusztulásának napjaként.”Átírjuk a történelemkönyveket”

 

A dátumot eddig is többen megkérdőjelezték már bizonyos leletek miatt. Például azért, mert a vulkáni hamu alatt gránátalmát és más, ősszel érő bogyósgyümölcsöket találtak, továbbá fűtési célú parázstartót, ami arra utalt, hogy ősszel történhetett a katasztrófa. A legújabb lelet megerősíti ezt a feltevést, sőt pontos dátumhoz is köti.

 

Alberto Bonisoli olasz kulturális miniszter „rendkívüli felfedezésnek” nevezte a felirat megtalálását, hozzátéve, hogy „a mai napon talán átírjuk a történelemkönyveket”.

 

Plinius eredeti levele nem maradt fenn, az többszöri átmásolásból ismert, és a miniszter szerint lehetséges, hogy valamelyik iratmásoló elvétette a hónapot.

 

A hivatalos pompeji twitter fiók is forradalminak minősítette a talált leletet.

 

 

 

 

A pompeji V. körzet felásása nagy erőkkel folyik, és a feltárás már rövid idő alatt számos szenzációs leletet eredményezett.

 

Például 2015-ben a kutatók arra jutottak az emberi maradványok vizsgálása után, hogy senkinek nem volt egyetlen szuvas foga sem.

 

Nyitókép és forrás: Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!