A belgiumi Brugge városában a karácsonyi kirakodóvásár neve ezentúl téli vásár lesz. A szervezők azt mondták azért, mert a korábbi elnevezés sértette a nem keresztényeket. Európában nem ez az első ilyen eset.

 

Nyugat-Európában a politikai és döntéshozó elit, akik szembenéznek a migrációs problémákkal és az integrációval, még mindig nem tudják kezelni a kialakult helyzetet – mondta Vékony Dániel iszlámkutató az M1 műsorában.

 

A kutató szerint nem a karácsonyi kirakodóvásárok átnevezésével kell megoldást nyújtani a kultúrák közötti konfliktusokra, ugyanis ez az újonnan érkező bevándorlók szociális hátterét nem változtatja meg. Emlékeztetett: Jézus a muszlimok és az iszlám számára is egy próféta, ezért születésének ünneplése, bármikor is van, számukra ugyanolyan ünnepnap, mint a keresztények számára.

 

 hirdetes_810x300  

Hangsúlyozta: azok a muszlimok, akik nem szélsőséges eszméket követnek, semmiféle kifogással nem lennének az ellen, hogy karácsonyi vásár névvel illessék a szokásos ünnepi kirakodóvásárokat.

 

A szakértő szerint gyakorlatilag a nyugat-európai elitnek újra ki kell találnia azt, hogy miről szól Nyugat-Európa, a nemzet társadalom és az az európai társadalom, amiben létezni szeretnénk.

 

Vékony Dániel elmondta, sok esetben hallja azt muszlim emberektől, hogy integrálódni szeretnének, mégis falakba ütköznek a többségi társadalom részéről. A kutató szerint nem szabad azt gondolni, hogy az átlagos muszlimok a többséget szeretnék a saját képükre formálni. Hozzátette: természetesen léteznek olyanok is, akik saját képükre formálnák a világot, de ritkább.

 

Hirado.hu/M1

Nyitókép: YouTube

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!