Emmanuel Macron az elmúlt évben rendszeresen bírálta a Visegrádi Együttműködés országait, ami nyomot is hagyott a francia elnök imázsán – kezdi elemzésében a Nézpont Intézet, amely Macron közép-európai népszerűségét vette górcső alá.

 

A Nézőpont Intézet felmérésre szerint Macron ismertsége és az őt elutasítók aránya nőtt, a róla jó véleménnyel lévők aránya azonban nem változott a visegrádi országok lakosainak körében.

 

Enek hatására már kevesebben kedvelik (33 százalék) őt a V4-es országokban, mint amennyien rossz véleménnyel (38 százalék) vannak róla

 

 hirdetes_810x300  

Nem maradt következmények nélkül Emmanuel Macron, a térség országait, főként a bevándorláspolitikájuk miatt ért folyamatos kritikája. Egyrészt jelentősen nőtt a politikus ismertsége a visegrádi régióban, míg 2017-ben a Visegrádi Négyek felnőtt népességének 28 százaléka nem hallott még a Francia Köztársaság elnökéről, idén ez az arány mindössze 18 százalék volt.

 

Másrészt míg 2017-ben csupán a megkérdezettek 22 százaléka volt rossz véleménnyel róla, idén már a négy ország népességének átlagosan 38 százaléka fogalmazott meg elutasító véleményt róla. Annak ellenére sem változott az Európai Parlament liberális frakciójához frissen csatlakozott párt vezető politikusát kedvelők 33 százalékos aránya a két felmérés között, hogy egyre többen ismerik. Azt lehet tehát mondani, hogy a Visegrádi Együttműködés országaiban a francia elnök ismertségének növekedése teljes mértékben annak köszönhető, hogy egyre rosszabb véleménnyel vannak róla a térség lakosai.

 

Mindez azt jelenti, hogy a hozzávetőleg 50 milliós választókorú népességből több, mint 18 millióan utasítják el Emmanuel Macront, 6 millió fővel többen, mint egy évvel ezelőtt.

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: Nézőpont Intézet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!