Romániában nyolc miniszteri pozícióban történik változás Viorica Dăncilă 28 tagú kabinetjében. A román, szociáldemokrata PSD párt döntése értelmében elmozdítanak egy miniszterelnök-helyettest, és változás várható a közlekedési, a gazdasági, a védelmi, a távközlési, a munkaügyi, az ifjúsági és a kulturális tárca élén is. A hivatalos indoklás szerint a személycserék célja az adott területeken új lendületet vinni a kormányzásba.

 

Az ellenzék azonban úgy látja, csak az PSD elnöke, Liviu Dragnea távolítja el párton belüli bírálóit és kihívóit. A Maszol.ro romániai magyar portál arra hívja fel a figyelmet, hogy Paul Stanescu regionális fejlesztési miniszter és miniszterelnök-helyettes például szeptemberben (a PSD két másik alelnökével együtt ) nyílt levélben szólította fel lemondásra a korrupcióval vádolt és bíróság elé állított Dragnea pártelnököt, aki egy másik jogerős ítélet miatt nem lehet miniszterelnök, így a háttérből kénytelen irányítani a kormányzatot – emiatt több miniszterelnök-csere is történt a választási időszakban.

 

Szintén mai hír, hogy a PSD megfosztotta párttisztségétől Gabriela Firea Bukarest szociáldemokrata főpolgármesterét, annak ellenére, hogy ő volt a párt legnépszerűbb politikusa. A háttérben szintén az áll, hogy lemondásra szólította fel Dragneat.

 

 hirdetes_400x285  

Körkép.sk

Nyitókép: newsweek.com/ Octav Ganea

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!