Nyitókép: HVG

November 26-án, közép-európai idő szerint 21 óra körül landol a Marson az InSight űrszonda. Az érdeklődők a NASA-nak köszöhetően élő adásban követhetik majd figyelemmel a műveletet.

 

A május 5-én útjára indított InSight lesz az első űrszonda, amely a Curiosity 2012-es Marsra érkezése óta leszáll a vörös bolygóra. A landolással megkezdődik a robotgeológus űrszonda két évre tervezett missziója, amely során az InSight a Mars mélyét vizsgálja, és megméri a bolygó hőmérsékletét.

 

Az egymilliárd dolláros amerikai-európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány arról, hogy keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is.

 

 hirdetes_810x300  

Az InSightot két miniműhold kíséri, amelyeken keresztül kommunikálni fognak az űrszondával, amint az a vörös bolygó atmoszférájába lép, majd landol.

 

A 694 kilogrammos űrszonda mintegy 485 ezer kilométeres utat megtéve érkezik a Marsra. Az Insight a Phoenix és a Viking Mars-járók mintájára épült háromlábú leszállóegység, amely nem közlekedik, hanem stabilan egy helyben áll.

 

Ha a leszállás sikeres lesz, geofizikai obszervatóriumként fog működni. Majdnem öt méter mélyre fog fúrni a bolygó talajába, ezt a HP3 (Heat Flow and Physical Properties Package) német–lengyel gyártmányú robot végzi majd.

 

A leszállást a NASA élőben közvetíti:

MTI/HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!