Nyitókép: Shutterstock

 

A kötelező oltás nem csak a gyerekekre vonatkozik. A szlovák oltási naptár szerint a 30 év körüli felnőtteknek abszolválniuk kellene a tetanusz és a torokgyík elleni újraoltást – tájékoztatott Zuzana Krištúfková epidemiológiai szakértő.

 

„A harmincéves felnőtteknek ajánljuk, hogy oltassák magukat újra tetanusz és szamárköhögés ellen. Mindkét megbetegedés ellen egy, közös vakcina van. Az ilyen oltást a háziorvos biztosítja a páciensek számára“

 

– mondta a TASR-nek Krištúfková.

 

 hirdetes_810x300  

A 30 éveseknek azért sem szabadna félvárról venniük az oltást, mert általában ebben a korban alapítanak családot. Az oltással pedig nemcsak saját magukat, hanem a gyermeküket is védhetik, hiszen az esetleges megbetegedés a gyermekre is átvihető.

 

A torokgyík, a tetanusz és a szamárköhögés bakteriális megbetegedés. A tetanuszt bakteriális fertőzés okozza, mely a szennyezett sebesüléseken keresztül juthat be a szervezetbe. A tetanusz leginkább az izommozgató idegeket érinti, így a páciens annak következményeként is meghalhat, hogy a légzőizmok begörcsölnek, s emiatt nem kap levegőt.

 

A szamárköhögés és a torokgyík egyik emberről a másikra terjed. A torokgyíkot a torokban képződő vastag lepedék okozza, amely nehéz légzéshez, sőt egyenesen fulladáshoz vezethet. A szamárköhögés köhögési rohamokban nyilvánul meg, ami a kisgyermekeknél az ivás és az evés során is problémákat okozhat. A megbetegedés tüdőgyulladást, görcsöket és agykárosodást is okozhat.

 

TvNoviny.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!