Nyitókép: mlsz.hu

 

Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén úgy döntött, hogy Magyarország és Szlovénia rendezheti közösen a 2021-es U21-es Európa-bajnokságot. Hazánk tehát a 2019-es női BL-döntő, majd a 2020-as férfi Európa-bajnokság után 2021-ben is kontinentális döntőnek ad otthont – adta hírül a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldalán.

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség újabb jelentős sportdiplomáciai sikert ért el: a szlovénokkal közös pályázatával elnyerte a 2021-es U21-es Európa-bajnokság rendezési jogát. Országunk történetében példa nélküli, hogy egymást követő három évben három ilyen rangos eseményt rendezhessen meg, de nemzetközi összevetésben sem találni hasonló példát az elmúlt évtizedekből.

 

írja az mlsz.hu

 

 hirdetes_810x300  

A 2019. május 18-i női Bajnokok Ligája-döntő lesz a legrangosabb női klubsorozat első olyan fináléja, amelyet a férfi BL-döntőtől független helyszínen rendeznek meg. Egy évvel később a budapesti Puskás Ferenc Stadion lesz az egyik helyszíne minden idők legnagyobb Európa-bajnokságának, amelyet 12 ország közösen bonyolít le.

 

Magyarország és Szlovénia már biztos Eb-résztvevő

 

A 2021 júniusában sorra kerülő korosztályos Eb-t hat helyszínen rendezik, 12 csapat részvételével, a tervek szerint Székesfehérvárott, Szombathelyen és Budapesten, illetve Celjében, Ljubljanában és Mariborban. A magyar és a szlovén válogatott rendezőként automatikusan ott lesz a tornán, korosztályos válogatottunk tehát nem vesz részt a jövő ősszel induló Eb-selejtező sorozatban, az Európa-bajnokságig kizárólag felkészülési mérkőzéseken lép pályára.

 

A 2021-es Eb nyitómérkőzését Ljubljanában, a torna döntőjét Magyarországon rendezik. Az Európa-bajnokság csoportküzdelmei három darab négycsapatos csoportban zajlanak, a csoportgyőztesek és a legjobb második helyezett jut be a torna elődöntőjébe. Az Eb-sorozatban az 1998. január 1. után született játékosok vehetnek részt.

 

mlsz.hu

Megosztás:
Címkék: budapest EB MLSZ u21

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!