Nyitókép: sport.sk

 

Ľubomír Luhový az 1997/98-as szezonban a Spartak játékosaként lett a szlovák elsőosztály legsikeresebb góllövője 17 találatával. Az egykori válogatott játékos most értékelte a nagyszombati helyzetet.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Spartak Nagyszombatot az év végéig otthagyja az A-csapat jelenlegi edzője, elnöke, vezérigazgatója és a tulajdonosa is.

 

A kialakult helyzettel kapcsolatban Luhový a Tablet TV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Spartak, mint márka annyira erős, hogy a klubtulajdonos távozásával nem szabadna megszűnnie, azonban tény, hogy Vladimír Poór tulajdona a licenc, és az összes márkajog, épp ezért nem hiszi, hogy csak úgy hagyná az egészet.

 hirdetes_810x300  

 

„Sötéten látom a helyzetet, könnyen megeshet (hogy a Nagyszombat befejezi szereplését a Fortuna Ligában – a szerk. megj.). (…) A másik oldalon tapasztalatból mondhatjuk, hogy más kluboknál is a kiesés, vagy a másod-, harmadosztályba való lesorolás mindig megtisztították a levegőt. Jöttek új emberek, akik motiváltak voltak (…)”

 

nyilatkozta a volt játékos.

 

sport.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!