Míg az ENSZ-ben nincs teljes egyetértés a globális migrációs megállapodás kapcsán, a visegrádi országok lakosai, vezetőikkel megegyező állásponton vannak, tehát elutasítják a migrációt – derült ki a Nézőpont Intézet, Magyar Idők számára végzett telefonos közvélemény-kutatásából.

 

Az Uniós kvótarendszert a V4-es országok 53 millió felnőtt lakosa közül nagyságrendileg 35 millióan utasítják el és még ennél is többen, 41 millió ember elégedetlen Brüsszel bevándorláspolitikájával. Mindemellett több, mint 30 millió szavazókorú lakos támogatja a magyar határkerítést is.

 

Ugyan december 10-én elfogadták az ENSZ globális migrációs megállapodását, a dokumentum kidolgozásában részt vevő 192 ENSZ-tagállam többségének támogatásával, azonban több ország sem írta alá azt (Ausztrália, Ausztria, Chile, Csehország, Dominikai Köztársaság, Egyesült Államok, Izrael, Magyarország, Lengyelország, Lettország, Szlovákia), valamint rajtuk kívül is sokan ellenezték, illetve választottak alternatív megoldást az elfogadás helyett.

 

 hirdetes_400x285  
forrás: nezopontintezet.hu

 

December 11-én emellett az európai parlamentben, csak technikai hibára való hivatkozás miatti megismételt voksoláson tudták megszavazni a humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést. Mindkét esetben régiós szinten a V4-ek tűnnek a leginkább összetartó szövetségesnek.

 

A migráció kezelését illetően politikai szinten már egyértelműen kialakult tehát a Visegrádi Együttműködésen belüli konszenzus, a kutatási eredmények azt tükrözik, hogy a felhatalmazás társadalmi szinten is jelen van.

 

Azzal, hogy az Európai Unió betelepítési kvóták alapján ossza szét a bevándorlókat, a felmérés tanúsága szerint a magyarok mindössze 17 százaléka ért egyet, 78 százaléka pedig elutasítja az elképzelést. Hasonló véleményen vannak a többi visegrádi ország polgárai is, a lengyelek 68, a szlovákok 80, míg a csehek 83 százaléka nem ért egyet a kvóták alkalmazásával. Mindez azt jelenti, hogy összességében mintegy 35 millió közép-európai polgár ellenzi a kvótát.

 

forrás: magyaridok.hu

 

Ezzel párhuzamosan konszenzus övezi Brüsszel migrációs politikájának elutasítását is, a lengyelek 75, a magyarok 76, a csehek 77 és a szlovákok 79 százaléka, összesen körülbelül 41 millió választó elégedetlen azzal, ahogy az Unió vezetői kezelik a bevándorlás kérdését.

 

A Magyarország déli határára telepített kerítés felhúzásával a magyarok 85 százaléka egyetért, ez a valaha mért legmagasabb arány. A lengyelek abszolút többsége (52 százaléka), valamint a csehek 71 és a szlovákok 72 százaléka is támogatja a migrációs krízis határzár segítségével történő kezelését. Összesen tehát hozzávetőleg 33 millió közép-európai embert tudhat maga mögött a Visegrádi Együttműködés ebben a kérdésben.

 

A Nézőpont Intézet telefonos (CATI) közvélemény-kutatása 2018. október 16-31. között készült négy kelet-közép-európai országban (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) országonként 1000-1000 fő megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a maximális mintavételi hiba 3,1 százalék.

 

Körkép.sk/Nézőpont Intézet-közlemény

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!