Szombaton sorsolták a 2020-as női kézilabda világbajnokság selejtezős párosításait Franciaországban, a magyar lányoknak Ausztriával kell megmérkőznie azért, hogy részt vehessen a Japánban rendezett viadalon – írja az M4Sport.hu.

 

A két együttes eddig 56 alkalommal játszott egymással, a mérleg magyar szempontból 43 győzelem, két döntetlen és 11 vereség. A magyarok a 2015-ös dániai vb selejtezőjében is az osztrákokat búcsúztatták, miután Stockerauban 13, Győrben pedig 15 góllal győztek.

 

A párharcok első mérkőzéseit május 31. és június 2. között, a visszavágókat pedig június 4. és 6. között játsszák. A magyarokat a jól sikerült Eb-szereplésnek köszönhetően az első kalapból sorsolták, így biztosan idegenben kezdenek, és a visszavágót játsszák majd hazai közönség előtt.

 

 hirdetes_810x300  

A kilenc európai párharc győztesei részt vehetnek a 2019. november 29. és december 15. között sorra kerülő 24 csapatos világbajnokságon, amelynek biztos résztvevője a címvédő francia válogatott, valamint az Európa-bajnokságon a legjobb négy közé – a franciák mellett – bejutó orosz, holland és román nemzeti együttes.

 

A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak.

 

A vb-selejtező párosítása:

 

MAGYARORSZÁG-Ausztria
Horvátország-Németország
Dánia-Svájc
Svédország-Szlovákia
Fehéroroszország-Norvégia
Szerbia-Lengyelország
Csehország-Montenegró
Macedónia-Szlovénia
Spanyolország-Izland

 

m4sport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!