Romániába látogat május végén Ferenc pápa, és Csíksomlyót is felkeresi – közölte pénteken a román elnöki hivatal.

 

Az elnöki hivatal közleménye szerint Ferenc pápa május 31. és június 2. között lesz Romániában, és Bukarest mellett Jászvásárra (Iasi), a romániai görög-katolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint Csíksomlyóra is ellátogat.

 

Az elnöki hivatal rövid közleménye szerint a látogatás további részleteit a későbbiekben ismertetik.

 

 hirdetes_810x300  

Ferenc pápát 2017-ben hívták meg a román hatóságok és a romániai római katolikus egyház. A látogatásra beleegyezését adta az ortodox egyház vezetősége is, hiszen Románia lakosságának nagy többsége görögkeleti vallású, így a pápa csak az ortodox egyház beleegyezésével érkezhet Romániába.

 

Ferenc pápa a második katolikus egyházfő, aki ellátogat Romániába. Elsőként II. János Pál pápa járt Romániában 1999-ben, akkor ő csak Bukarestet kereste fel, ami csalódást okozott az erdélyi, zömében magyar anyanyelvű hívek körében.

 

A romániai római katolikus püspökkari konferencia pénteki közleménye szerint az apostoli látogatás a Menjünk együtt! mottó alatt zajlik. A püspökök örömmel és hálával fogadták a látogatás hírét. Reményüket fejezték ki, hogy sikerül megtalálni az akaratot, hogy folytatódjon a másság tiszteletén alapuló, keresztény egyházak közötti párbeszéd – olvasható a közleményben. Közölték, a részletes programot a Vatikán fogja közzé tenni.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!