Donald Trump amerikai elnök az texasi-mexikói határ egyik kisvárosában, McAllenben tett csütörtöki látogatásán nem hirdetett ki rendkívüli állapotot, de egy rövid sajtótájékoztatón közölte, hogy a határfalat mindenképpen fel kell építeni. 

 

„Ha nincs akadály (a határon), bármiféle akadály, akkor ezt a problémát nem fogjuk megoldani” – fogalmazott az elnök, utalva arra, hogy az illegális bevándorlásnak szerinte csakis határfallal lehet gátat vetni.

 

A sajtótájékoztatón heroinos zacskókat, elkobzott fegyvereket és készpénzzel tömött csomagokat állítottak ki, azt sugallva, hogy az illegális migrációval kábítószerek és fegyverek jutnak be az Egyesült Államokba.

 

 hirdetes_810x300  

Trump olyan könnyező amerikaiak körében beszélt, akiknek hozzátartozóit illegális migránsok gyilkolták meg.

 

Az elnök társaságában lévő Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter hangsúlyozta: valóban válságos a helyzet a határok mentén, ennek ellenkezőjét, illetve azt állítani, hogy ezt csak a kormányzat látja így, sértés az ország és mindazok számára, akiknek szerettei életét illegális migránsok vették el.

 

Kirstjen Nielsen mellett az elnök kíséretében volt Mick Mulvaney, a Fehér Ház kabinetfőnöke, Jared Kushner, az elnök veje és tanácsadója, Bill Shine, az elnöki hivatal kommunikációs igazgatója, valamint két republikánus texasi szenátor, John Cornyn és Ted Cruz.

 

„Azt mondják, hogy a fal középkori dolog, rendben, de hát a kerék is az. Vannak  dolgok, amelyek tényleg működnek: a fal is az, a kerék is az” – próbált nevetve érvelni Trump a fal építését elutasítók álláspontja ellen.

 

Az amerikai elnök kitért arra a választási ígéretére is, hogy a határfalat Mexikó fogja majd kifizetni. „Nem azt mondtam, hogy Mexikó csekket ír majd tíz- vagy húszmilliárd dollárról, csekket senki sem fog írni” – mondta. Amennyiben a kongresszus megszavazza a Kanadával és Mexikóval kötött –  az 1994-es Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó – új kereskedelmi megállapodást, akkor ezzel Mexikó „kifizeti a fal árát, még sokkal többet is annál” – jelentette ki.

 

Mielőtt Texasba indult, a Fehér Házban újságíróknak az elnök azt mondta: „csaknem biztos”, hogy kihirdeti a rendkívüli állapotot. „Abszolút jogom van arra, hogy rendkívüli állapotot hirdessek”- mondta, hozzátéve, hogy más amerikai elnökök is éltek ezzel a lehetőséggel.

 

A rendkívüli állapot kihirdetésével Trump a kongresszust megkerülve, jóváhagyásuk nélkül finanszírozná meg az amerikai-mexikói határra tervezett fal, vagy acélkerítés megépítését.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!