Nyitókép: fcdac.sk

 

Bastian Karsten Ayong a DAC második érkezője a téli átigazolási időszak során. A kameruni származású cseh csatár az 1. FK Příbram csapatától szerződött a Csallóközbe. Két és fél évre szóló szerződésben állapodott meg klubunkkal, amely az orvosi vizsgálatok sikeres abszolválása után lép érvénybe – olvasható a DAC közleményében.

 

Ayong 1998. január 20-án született a kameruni Ombessában. Tizenkét éves korában a családjával Csehországba költözött, ahol először a prágai Slavia színeiben kezdett futballozni, majd 2012-ben a České Budějovice együtteséhez került. 2014-ben a Příbram ifjúsági korosztályos csapatába igazolt, és itt egyből felhívta magára a figyelmet. A „zöldek” színeiben pályára léphetett az ifjúsági Bajnokok Ligájában, ahol a lisszaboni Benfica elleni nyolcaddöntőn sikerült is a kapuba találnia. Abban az időben csapatunk kapusa, Martin Jedlička is a csapattársa volt.

 

írja az új csapattagról a dunaszerdahelyi klub.

 

 hirdetes_810x300  
forrás: fcdac.sk

 

„Basty”, ahogy a barátai becézik, kétszer a cseh U20-as válogatottban is pályára lépett. A jó testfelépítésű támadó holnap csatlakozik a csapathoz.

 

„Karsten egy érdekes múlttal rendelkező, fiatal játékos. Már hosszabb ideje figyeltük őt és most lehetőségünk nyílt leigazolni, hiszen nyáron lejár a szerződése a Příbramnál. Egy jó testfelépítésű, erős csatárról van szó, aki képes megtartani a labdát. A DAC-nál ismét találkozhat egykori csapattársával, Martin Jedličkával, akivel Příbramban és a húsz éven alatti cseh válogatottnál futballozott együtt. Bízom benne, hogy a kapusunk segít neki az új környezet mihamarabbi megszokásában,” 

 

nyilatkozta Ayongról a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

 

fcdac.sk  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!