Két és fél évvel a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) döntő népszavazás után, két és fél hónappal a kilépés várható időpontja előtt, kedden késő este elkövetkezik a Brexit-folyamat döntő pillanata, az alsóházi szavazás a kilépés feltételeiről elért megállapodásról.

 

A kilépési megállapodásról a londoni alsóháznak az eredeti menetrend alapján december 11-én kellett volna szavaznia, de Theresa May konzervatív párti miniszterelnök alig 24 órával korábban januárra halasztotta a voksolást, mivel az ír-északír határellenőrzés elkerülésére szolgáló tartalékmegoldás feletti súlyos nézeteltérések miatt reménytelen lett volna a Brexit-egyezmény elfogadtatása.

 

Theresa May hétfőn levelet váltott Donald Tuskkal, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnökével és Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével. May a levélben hangsúlyozta: egyetlen brit kormány sem lenne hajlandó az észak-írországi megbékélési folyamat vívmányainak kockáztatására a fizikai határellenőrzés újbóli meghonosításával az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán.

 

 hirdetes_810x300  

A brit kormányfő azt írta: London a határellenőrzés elkerülhetősége végett mindent megtesz annak érdekében, hogy az EU-hoz fűződő új kapcsolatrendszer már 2020 végére – a Brexit után tervezett átmeneti időszak lejártának időpontjára – életbe léphessen.

 

Tusk és Juncker a brit kormányfőnek írt levélben leszögezte: az EU álláspontja szerint az ír-északír határellenőrzés elkerülésére kidolgozott tartalékmegoldást csak a legvégső esetben lehetne alkalmazni, és ha egyáltalán szükség lenne rá, csak addig lehetne hatályban, ameddig feltétlenül szükséges.

 

A megállapodásról folyó alsóházi vitasorozat utolsó előtti, hétfő esti vitáján azonban a hozzászólásokból arra lehetett következtetni, hogy a két uniós vezető levele sem enyhítette a tory Brexit-tábor és a DUP kérlelhetetlen ellenállását.

 

Így továbbra sem tűnik valószínűnek, hogy a kedd éjjeli szavazáson a megállapodást az alsóház elfogadja, annak ellenére sem, hogy Theresa May hétfői beszédében kijelentette: megítélése szerint az egyezmény leszavazásának a megállapodás nélküli Brexitnél is nagyobb valószínűségű következménye lenne egy olyan mértékű „parlamenti bénultság”, amely a Brexit elmaradásának kockázatával járna.

 

hirado.hu

Megosztás:
Címkék: brexit Theresa May

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!