Ebből három járás a besztercebányai, egy-egy pedig a kassai és az eperjesi kerületben található.

 

A munkanélküliség mértéke november végén Szlovákiában öt járásban haladta meg a 20 százalékot. Ezek a rimaszombati, a késmárki, a rozsnyói, a poltári és a nagyrőcei járás. Derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal legfrissebb elemzéséből.

 

A legmagasabb munkanélküliséggel rendelkező járás Szlovákiában hosszú ideje a magyarok által is sűrűn lakott rimaszombati járás. November végén a munkanélküliség mértéke itt meghaladta a 27,51 százalékot, ami 2,38 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

 

 hirdetes_810x300  

A top 5-ben több magyarlakta járás található

 

A második a késmárki járás 24,12 százalékkal, ahol szintén csökkent tavaly novemberhez képest a munkanélküliek száma, mégpedig 1,32 százalékkal. A harmadik legrosszabb eredménnyel a rozsnyói járás küzd, ahol ugyanez a szám 22,01 százalék (1,85 százalékkal kevesebb, mint 2014 novemberében.)

Következik a poltári járás 21,72 és a nagyrőcei járás 21,18 százalékkal. Mindkét járásban csökkent a munkanélküliek száma az előző évhez képest.

 

A lista másik végén az 5 százaléknál alacsonyabb munkanélküliséggel rendelkező járások állnak, mint a pozsonyi V. (Pozsonyligetfalu), a galántai és a pozsonyi I. (Óváros) járás.

UPSVaR.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!