A magyar kormány számára rendkívül fontos, hogy a felvidéki magyarságnak parlamenti képviselete legyen – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Pozsonyban.

 

Az államtitkár erről – a Magyar Közösség Pártjára (MKP) utalva – a szombaton megrendezendő szlovákiai parlamenti választásokkal összefüggésben beszélt a Berényi József MKP-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón, miután Magyar Levente gazdasági kérdésekről és a határ menti együttműködés kibővítésének lehetőségeiről folytatott eszmecserét a felvidéki magyar párt vezetőivel és magyar lakta települések polgármestereivel.

 

Előrelépés a közútfejlesztésben

 

 hirdetes_810x300  

Berényi József örömmel állapította meg, hogy folyamatos az együttműködés a magyar kormány és a Magyar Közösség Pártja között. A magyar kormány tagjai, illetve az államtitkárok pozsonyi útjaik során rendszeresen felkeresik az MKP-t, és ez most is így volt. A mai megbeszélésen szó esett a különböző határmenti gazdasági együttműködések lehetőségeiről az EU 2014–2020 közötti fejlesztési időszakában, ezért a tanácskozáson polgármesterek is részt vettek.

 

Az MKP elnöke kiemelte, hogy a két ország területét érintő közútfejlesztés terén több helyütt történt előrelépés, és ez a jövőben folytatódik. Jó példa erre az Esztergom és Párkány között a teherkomp-forgalom indítása. Nagyon fontos, hogy az önkormányzatok tudják, hogyan lehet pályázniuk a településeknek. Berényi József tájékoztatott arról is, hogy a magyar kormány már most komoly pénzeszközökkel segíti a vajdasági magyarsághoz kapcsolódó gazdasági fejlesztéseket, ezt követi Kárpátalja, és egy további időpontban a Felvidék is részese lesz egy ilyen csomagnak.

 

2
Berényi József, Magyar Levente és Farkas Iván. Kép: Körkép.sk

 

Az MKP konzultánsként és szakértőinek bevonásával elősegítheti a határmenti együttműködések hatékonyságát. A pártelnök emlékeztetett arra is, hogy Észak-Magyarország és Dél-Szlovákia gazdasági helyzete kölcsönösen függnek egymástól

 

Magyar Levente: fontos a magyar képviselet a parlamentben
Magyar Levente kifejtette: az, hogy a felvidéki magyarságnak parlamenti képviselete legyen, több szempontból is fontos a magyar kormánynak. Részint azért, hogy a helyi magyar közösségnek olyan politikai artikulációs lehetősége legyen, amely kompromisszumok nélkül képviseli az érdekeiket, részint pedig amiatt, mert a Budapest és Pozsony közti együttműködést jelentősen segíti, ha van egy szervezet, amely közvetítőként képes működni.

 

3a
Berényi József, Magyar Levente és Farkas Iván. Kép: Körkép.sk

Az államtitkár elmondta: a magyar kormány folyamatosan keresi a felvidéki magyar közösség erősítését szolgáló eszközöket. Egyebek mellett a két ország között megvalósult közös infrastrukturális beruházásokat és az új határátkelési lehetőségek megteremtését példaként említve rámutatott: az elmúlt évek során számos olyan eredményt sikerült elérni az MKP-val és szlovák partnereikkel együttműködve, amelyek ezt a célt szolgálják.

 

Hozzátette: a határ menti közösségek kölcsönös elérhetőségének javítását célzó fejlesztések folytatódnak, ezek közül a legjelentősebbek a két autópálya-kapcsolat és a komáromi Duna-híd, amelyek anyagi fedezete már biztosított.

 

Nagyszabású hitel és támogatási program készül Felvidékre

 

Magyar Levente elmondta: a magyar kormány legjelentősebb felvidéki gazdaságfejlesztési beavatkozása még előkészület alatt áll. Ez a vajdasági példa mintájára egy nagyszabású hitel és vissza nem térítendő támogatási program lesz, amelynek célja a felvidéki magyar gazdálkodók, vállalkozók, gazdasági önkormányzatok támogatása. A cél, hogy növekedjen a magyar munkahelyek száma és javuljanak a felvidéki magyarság egzisztenciális feltételei – mutatott rá az államtitkár. Kérdésre válaszolva hozzátette: a Vajdaság esetében 160 millió eurós programról van szó, ezt arányosítva a felvidéki viszonyokhoz ennek nagyjából kétszeresét lehet tervezni.

 

„Ha a parlamenti választásokon az MKP mandátumot tud szerezni, az erősítő tényező lehet annak irányába, hogy a program minél rövidebb időn belül és minél hatékonyabban lebonyolításra kerüljön” – jegyezte meg Magyar Levente, hozzátéve: az új dimenziókat nyitó magyar nemzetpolitika helyi letéteményese továbbra is az MKP.

 

160 millió euró határon átnyúló programokra
Farkas Iván tájékoztatott arról, hogy az EU 2014–2020 közötti fejlesztési időszakában a két ország viszonylatában a határon átnyúló programokra 160 millió eurós támogatás valósítható meg. A támogatást a határ menti megyék, és az ott lévő önkormányzatok, vállalkozók pályázhatják meg. Az összeg egyharmadából a közutakat fejlesztik, a másik kétharmadból pedig főleg a turizmust és a környezetvédelmi beruházásokat támogatják.

 

Hamarosan Pozsony és Mosonmagyaróvár között megépül a hiányzó autópálya-összekötés, hasonló a helyzet az M30-as úttal Miskolc és Kassa között. Hangsúlyozta, hogy az országhatár középső részén is fontos egy ilyen útkapcsolat létrehozása, „ezért erőinket arra összpontosítjuk, hogy az R3-as nyomvonala régióink és közösségünk számára is megfelelő legyen”

 

MTI/mkp.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!