A Greenpeace Hollandia nyilvánosságra hozta azt a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről  (TTIP) szóló dokumentumot, amely arról tanúskodik, hogy az USA és az EU között közel sem olyan nagy a kölcsönös bizalom, mint ahogy az elsőre látszik.

 

A 240 oldalnyi feljegyzés szerint az Egyesült Államok azt követeli, hogy a több mint 500 uniós állampolgárt a génmódosított élelmiszerektől védő fogyasztóvédelmi szabályokat enyhítsék meg az amerikai termények javára.

 

A jelenlegi uniós szabályok szerint csak olyan élelmiszert lehet forgalomba hozni, amely bizonyítottan nem káros a fogyasztókra és a környezetre, ezzel szemben az USA csak szabályozni és nem tiltani akarja a veszélyes vegyi anyagok forgalmazását. Ezzel gyakorlatilag megszűnne az EU-ban érvényes „elővigyázatosság elve”. Legalábbis addig, míg (az amerikai álláspont szerint” „minden kétséget kizáróan be nem bizonyosodik a génmanipulált élelmiszerek káros volta”.

 

 hirdetes_810x300  
bigstock-Fresh-Fruits-And-Vegetables-15790041cameroncowan_net
A génmódosított termények előnye, hogy nagyobb hektárhozam érhető el velük, így nyereségesebben értékesíthetőek, nagyságuk, ízük, formájuk előre eltervezett, így nincs köztük beteg, eldeformálódott példány. Látszólag veszélytelenek, de egyáltalán nem tudni, milyen hatással vannak az emberi génállományra. Forrás: cameroncowan.net

 

Az EU-s tiltások eltörléséért cserébe az USA megkönnyítené az európai gépkocsik értékesítését saját piacán. Szlovákia szempontjából tehát felemás eredménnyel is végződhetnek a tárgyalások, ha a TTIP létrejön, a 350 milliós piac mellett egy olyan konkurenst is kapna az európai mezőgazdaság, amivel aligha tudná felvenni a versenyt.

 

Tipikus példaként szolgálhat a szlovákiai cukorgyárak esete, amikor nem sokkal az ország EU-csatlakozása után, az USA a Világkereskedelmi Szervezeten keresztül (WTO) arra kényszerítette EU-t, hogy törölje el a külföldi cukorra kivetett kvótát. Az intézkedésnek hála munkhaleyek ttízezrei szűntek meg.

 

eu-us_trade_in_goods_and_services_epthinktank_eu
Európa, vagy inkább az európai multik számára nagy lehetőséget rejt a TTIP. Egészen pontosan 100 milliárddal több lehetőséget, mint például az USA számára. A kép Európa és az Egyesült Államok közti termék- és szolgáltatásforgalmat mutatja be milliárd euróban számolva. Forrás: epthinktank.eu

 

A Greenpeace a multinacionális vállalatok hatalmától tart

 

A világ legnagyobb nemzetközi környezetvédelmi szervezete nem csak a mezőgazdaság miatt aggódik. Szerinte ugyanis több évtizede érvényben lévő környezetvédelmi rendelkezéseket hagy figyelmen kívül a készülő egyezmény, mert nem hivatkozik az emberek, állatok és növények védelmét taglaló nemzetközi dokumentumokra.

 

 

 

A Greenpeace azt is kiemelte, hogy a TTIP negatívan hathat a klímaváltozás megelőzésére is. Az egyezmény a termékek piacra jutásáról szóló fejezetében ugyanis korlátozná a klímavédelmi intézkedések hatáskörét, mint például a szén-dioxid-kibocsátást okozó üzemanyagok importjának szabályozását. Margóra megjegyzendő, ennek fényében nem teljesen világos, mire fel az USA által gerjesztett óriási hisztéria az európai autógyártók károsanyag-kibocsátásaival kapcsolatban.

 

A környezetvédelmi szervezet szerint a készülő szabadkereskedelmi egyezmény megnyitja az utat a nagyvállalatok hatalomátvétele előtt. Annyiban bizonyosan igazuk van, hogy a TTIP szövegezésébe és a tárgyalásokba sokkal nagyobb betekintést kaptak a nagyipari szereplők, mint a civil szervezetek.

 

scale_greenpeace
Forrás: Greenpeace

 

A tárgyalásokat vezető EU-s megbízott szerint nem derült ki semmi új

 

Ignacio Garcia Bercero, az EU fő tárgyalója a TTIP kapcsán azt nyilatkozta, hogy „minden vonatkozó javaslat nyilvános és már rég közzétették őket”, illetve hogy a Greenpeace által napvilágra hozott információkban nincs semmi új, és szerinte ki kellene vizsgálni a szivárogtatás körülményeit.

 

Az EU és az USA már közel két és fél éve tárgyal a szabadkereskedelmi egyezményről, ami a világ legnagyobb ilyen jellegű szövetsége lenne a maga 850 milliós piacával. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy a TTIP nem csak a magánszektort érinti, hanem például a közbeszerzéseket is.

 

A felek egyelőre úgy nyilatkoznak, hogy az egyezmény megkötése mindkettőjük számára politikai prioritás.

 

merkel-ttip_independent_co_uk
A TTIP egyik nagy pártolója ki más lenne, mint Németország, élén Angela Merkellel. Tény, hogy komoly profitra tehetnek szert az megállapotás nyélbe ütésével. Mindenestre az ő álláspontjukban a korábbi problémák fényében már csak kevesen bíznak. Forrás: Independent. co.uk

 

888.hu, Blomberg.com

Nyitókép:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!