A kormány megemeli a nyugdíjkorhatárt, egyúttal olyan törvénymódosítást készít elő, amely javítja a korkedvezményes nyugdíjba vonulás feltételeit azoknak, akiknek vannak megtakarításai az önkéntes nyugdíjpénztárban, vagyis a harmadik nyugdíjpillérben.

 

Azok, akik ma valamivel 40 felett járnak, jól jegyezzék fel  a 2041-es évszámot – ekkor mehetnek ugyanis majd nyugdíjba. A mostani nyugdíjasokkal ellentétben öt évvel később vonulhatnak nyugdíjba az említett korosztály képviselői – olvasható a Hospodárske Noviny gazdasági napilap mai számában.

 

A Munkaügyi Minisztérium jövőre egyúttal olyan „előnyugdíjazást” szeretne bevezetni, mely a korkedvezményes nyugdíjjal ellentétben nem csökkentené számottevően a folyósított nyugdíj nagyságát. Ez azonban nem mindenkire vonatkozna. Csak azokra, akik a harmadik (kiegészítő) pillérben is rendelkeznek megtakarításokkal. Ez a szlovákiai dolgozók alig egyharmadát érinti, nagyjából 735 ezer embert.

 

 hirdetes_810x300  
tri-piliere-dochodkoveho-systemu_poistenie_sk
Szlovákiában a nyugdíjrendszer három pilléren nyugszik, a fenti elosztásban. Forrás: Poistenie.sk

 

Segítség a fokozott megterheléssel járó szakmákban dolgozóknak

 

A munkaügyi tárca a szakszervezetek nyomására készíti elő a tervezet, akik azt kérték, hogy a nagy igénybevételű szakmákban dolgozóknak számára könnyítsenek a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségén.

 

„A buszsofőrök, kohászok, kovácsok idősebb korban nem tudják munkájukat elvégezni. Ez a legfőbb oka, hogy miért adják be felmondásukat, és jelentkeznek a munkaügyi hivatalban”

 

– mondta Emil Mahyna a KOVO szakszervezet elnöke.

 

A jelenlegi szabályozások szerint egyébként a munkáltatók a rizikós szakmákban kötelesek a harmadik nyugdíjpillérhez is hozzájárulni az alkalmazottaik után.

 

7_-11cFjTjrESzbRI1o4zw-Plat-aj-memorandum_cas_sk
A rizikós szakmákban dolgozókat részesítenék előnyben. A képen a kassai vasmű két alkalmazottja látható munka közben. Forrás: Cas.sk

 

Csehországban már működik

 

Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen kortól és milyen formában lehet majd az előnyugdíjazás lehetőségét kihasználni.

 

Csehországban már 2013-ban bevezették, melynek köszönhetően átlagosan 5 évvel korábban vonulhatnak nyugdíjba azok, akikre a törvény vonatkozik. Azonban ennek is vannak feltételei: csak azok élhetnek a lehetőséggel, akiknek megtakarításai az előnyugdíjazás hónapjaira szétírva (azaz a rendes nyugdíjkorhatár időpontjáig) elérik az átlagkereset 30 százalékát. Ez Szlovákia esetében havi 264,60 eurónak megfelelő összeg lenne.

 

Egyelőre nem ismertek a javaslat részletei, így a feltételek sem. De ha megemelik a nyugdíjkorhatárt, a cseh példa aligha fog érdemben segíteni az érintett dolgozókon. Kérdés, hogy egy átlagos keresetű munkásnak lenne-e annyi megtakarítása a harmadik pillérben, hogy ki tudja fedni a fenti összeggel a rendes korhatárig hátralévő időt. (Például, ha a nyugdíjkorhatárt 67 évre emelik, az előnyugdíjazás lehetőségét pedig a megtakarítások alapján csak 64 éves kortól lehetne kihasználni, miközben a jelenlegi nyugdíjkorhatár 62 év.)

 

men_average_retirement_age_by_country_oecd
Adatok: OECD, Grafikon: Körkép.sk

 

Lehet ugyan, hogy a jelenleg érvényes szlovákiai nyugdíjkorhatár viszonylag alacsony, de sok európai országnál több munkaórát dolgozunk egy évben, alacsonyabbak a reálnyugdíjaink, és gyorsabban öregszik a lakosság. Ezért a legtöbb közgazdász egyetért abban, hogy a nyugdíjrendszert  át kell formálni.

 

Körkép.sk, Hospodárske Noviny

Nyitókép: poistenie.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!