A tőzsdéken meredek zuhanás várható, és hosszú tárgyalássorozatra kell felkészülni Nagy-Britannia és az Európai Unió között az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, miután a csütörtöki népszavazáson Nagy-Britannia elszakadását támogatók kerültek többségbe.

 

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a tőzsdéken meredek zuhanás várható, a font akár kétszámjegyű gyengülést is mutathat a dollárral szemben, az euró is nyomás alá kerül. A forint a feltörekvő devizákkal együtt, de a kisebb sérülékenység miatt talán mérsékeltebb ütemben gyengülhet, így elérheti a 320-as szintet az euróval szemben.

 

Zuhan a font, a japán jen a nyertes

 

 hirdetes_810x300  
font
Gyengül a font a dollárhoz képest. forrás: finance.yahoo.com

 

Hajnalban a font 1,48 dolláron indított, az eredmények közlése közben azonban már folyamatosan gyengült, reggel már csak 1,32 dolláron jegyezték. A japán jen közben jelentősen erősödött, de a vezető ázsiai tőzsdék börzéi mínuszban álltak az ottani zárás előtt.

 

Növekedett viszont az arany ára, csökkent a kőolajé, az euró árfolyama is esett a dollárhoz képest: a hajnali 1,1424 dollárról 1,0915 dollárra.

 

Gazdasági hatás

 

Az üzleti hangulat drámai romlása miatt  a beruházások mind Nagy-Britanniában, mind Európában jelentősen visszaeshetnek. A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a kiválás nem egyik napról a másikra történik, legalább kétéves folyamat, és sok a kérdőjel körülötte.

 

Az, hogy Nagy-Britannia kiválik az EU-ból, nem jelenti automatikusan azt, hogy újra bevezetik a vámot, mert külön szerződéssel továbbra is fenntartható az áru szabad mozgása a szigetország és a kontinentális Európa között. Más a helyzet a TTIP-vel, aminek gyakorlatilag kettő helyett háromoldalúvá kéne válnia, és ez nem feltétlenül lesz érdeke egy különvált Nagy-Britanniának.

 

brexit
A Brexit gazdasági hatásiai a Financial Times szerint. Lilával a a Nagy-Britanniát érő sokk hatása a GDP százalékában, halvány-rózsaszínnel pedig az EUrópát érő sokk GDP-re gyakorolt hatása. Forrás: FT.com

 

A Jaguar Land Rover nyugtat, maradnak

 

A szlovákiai kivitel 5,5 százaléka irányul Nagy-Britanniába. Ezenkívül ott van az évszázad szlovákiai beruházásaként emlegetett Jaguar Land Rover üzem megépítése. A nemrég napvilágot látott dokumentumok szerint Brexit esetén a cégnek újra kell értékelnie beruházásait, köztük a szlovákiai üzemépítést is. Egy nappal később a brit sajtó nyomása miatt Stephanie Jones sajtótitkár reagált a hírekre, szerinte a népszavazás eredménye nem fogja befolyásolni a szlovákiai beruházást.

 

DCIM100GOPROG0015514.
Az épülő üzem. forrás: nitralive.sk

 

MTI/Körkép.sk
borítókép: thepositive.com

 

 

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!