A mai nappal nemcsak az iskolákban fejeződik be a tanítás, és kapnak bizonyítványt a gyerekek, hanem a kormány első száz napjának értékelése is zajlik.

 

A Magyar Közösség Pártja Robert Fico III. kormányának gazdasági ténykedéséről szóló állásfoglalásában kiemelte, hogy

 

„ritka a kormányzó pártok támogatottságának ilyen erőteljes zuhanórepülése, illetve hogy több kormánytag ellen bizalmatlansági indítványt nyújtanak be”

,miközben a kabinet számos botránnyal szembesül.

 

 hirdetes_400x285  

Farkas Iván, az MKP zadaságpolitikai alelnöke a közleményben kifogásolja, hogy a kormánypártok ígéreteivel ellentétben több területen sem történt előrelépés. Példaként hozza felhogy

 

„mégsem települ Besztercebányára az az informatikai óriáscég, amelynek letelepedését közvetlenül a kormányfő jelentette be, és amely több mint ezerháromszáz diplomást alkalmazna.”

 

Az agrártárca rossz helyzetbe hozta a kisközségeket

 

„Feltűnik az a bénaság, amely az agrártárcát jellemzi a hatáskörébe tartozó négy(!) európai uniós operatív program kezelését illetően”,

 

figyelmeztet az MKP az uniós források körüli káoszra.

 

„Leblokkolt az IROP, az Interreg és a Vidékfejlesztési Alap, a Leader átértékelését pedig a városok és falvak társulása követeli”,

áll a közleményben, ami felhívja a figyelmet arra, hogy a kisebb falvak vezetői hiába nyújtották be a jelentős ráfordításokból kidolgozott projekteket,

„mert a program összes pályázati felhívását az irányító hatóság, az agrártárca megszüntette”.

Az MKP azt is nehezményezi, hogy közben két év telt el az EU-s források merítésének második programozási időszakából.

 

R7 és telekbiznisz

 

Az R7 gyorsforgalmi útról az MKP kijelentette:

 

„Ján Počiatek tavaly csaknem havonta tologatta az R7-es nyomvonalát jobbról balra, majd balról jobbra. A választásokat követően pedig kiderült, valójában mi is volt a nyomvonal végső meghatározásának legfőbb mozgatórugója. Nem az optimális műszaki, közlekedési és tájrendezési feltételek, hanem a prominens telektulajdonosok érdeke”.

Az MKP a fentiek alapján négyes alá osztályozta a kormány gazdasági eredményeit a 100 napos türeli idő alatt.

 

„Amennyiben kihúzza végig, a kormánynak 1360 napja lesz még arra, hogy végrehajtsa a kormányprogramban felvállalt temérdek intézkedést, beruházást. A felfutás nagyjából négy mínuszra sikeredett. Jobb lesz a folytatás?”

Körkép.sk

 

Nyitókép: SME.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!