A Szobránci (okres Sobranec) és Nagymihályi (okres Michalovce) járásban szerdán tomboló viharok óriási károkat okoztak a mezőgazdaságban.

 

Kidőlt fák, vízzel telt pincék, megrongálódott tetők és tetemes mezőgazdasági kárt okoztak a hét közepén kitört viharok Kelet-Szovákiában. Jozef Knežo agrármérnök szerint a két járásban a jégeső 500 hektáron pusztította el a termést. A jégeső elverte a szóját, a gabonát, a kukoricát és a repcét.

 

„Pont a gabona aratása előtti időszakban ért minket ez a szerencsétlenség. A repcét három nappal később takarítottuk volna be, a kukorica még a virágzás előtt állt, a szója pedig már virágzott”, mondta Knežo, hozzátéve, hogy 20 hektárnyi árpát sikerült megmenteniük, amit learattak, de a többi termés teljesen odalett.

 

 hirdetes_810x300  

Knežo szerint a kár pénzben kifejezett értéke százezrekben mérhető. „Tavaly még biztosítást kötöttünk rá (…), de azzal, hogy az lesz az utolsó alkalom”, mondta, majd elmagyarázta, hogy hétszer egymás után érte őket jégeső, e a biztosító egyszer sem fizetett.

 

A Szobránci és Nagymihályi járásokban együttesen mindegy 3,5 millió eurós kár érte a mezőgazdaságot, ami 7000 hektár termőterületet érint. A legnagyobb károk a repcét, a gabonát, a kukoricát , a szóját és a napraforgót érték.

 

Teraz.sk

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!