A STEM/MARK ügynökség 2016 februárjában valósította meg azt a felmérést, amelyben ötszáz 18 és 60 év közötti férfit és nőt kérdeztek meg eljövendő nyugdíjas éveiről, és az alábbi megállapításra jutottak:

 

Tízből hat szlovákiai polgár nem közömbös a pénzügyi helyzetével kapcsolatban, és elgondolkodott már azon, hogy milyen bevételi forrása lesz a nyugdíjas évei alatt. Szlovákia lakosságának negyede feltételezi, hogy az állam által biztosított nyugdíj fedezni fogja a nyugdíjas évek alatt a kiadásaiknak legalább a felét, sőt, az 5,5 százalékuk elvárja azt, hogy az állami támogatás száz százalékban elegendő legyen a kiadásaik finanszírozására.

 

Az emberek vagy spórolnak előre, vagy figyelembe se veszik az anyagi helyzetüket

 

 hirdetes_810x300  

A megkérdezettek 44 százaléka számol azzal, hogy a nyugdíjas éveik alatt a saját pénzügyi tartalékaikhoz kell majd nyúlniuk, ugyanis az állami nyugdíj még a kiadásaik felére sem lesz elegendő.

 

Tízből hét válaszadó már két évvel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy vagy rendelkeznek már megtakarítással, vagy többé-kevésbé rendszeresen spórolnak. A lakosság nem egész harmada azonban figyelembe se vette a pénzügyeit a jövőre vonatkozóan.

 

Többen vannak azok, akik nem bíznak semmit a véletlenre

 

 „Két évvel később még mindig több, mint Szlovákia lakosságának egyharmada egyáltalán nem gondolkodik el azon, hogy a nyugdíjas éveik során miből lesz állandó bevételük”

 

mondja Miroslav Ovčarik menedzser.

 

Másrészt viszont mindenképpen örvendetesnek tartja azt, hogy többségében az emberek nem bíznak semmit a véletlenre, így a jelenlegi nyugdíjrendszerre sem, így és a saját jövőjüket illetően legalább elgondolkodnak, sőt,  inkább spórolnak vagy befektetnek.

 

Forrás: podnikam.webnoviny.sk

Nyitókép: kapcsolat.hu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!