Az adókobra megalakulása óta az elmúlt négy évben összesen 657 millió euró értékű adócsalásokat tártak fel – mondta el František Imrecze, a Pénzügyi Igazgatóság (Finančná správa) vezetője. Elmondása szerint az ÁFA-csalás már nemzeti sportnak számított Szlovákiában. 

 

 

584 ezer naponta 

 

Az adókobra 2012-ben jött létre. Az elmúlt négy év alatt 657 millió eurós értékű csalásokat derített fel, amelyből több mint 70 euró értékű visszafizetést fizettek ki jogosulatlanul. Egy munkanapra ez 584 ezer eurót jelent, a szervezet 1813 ellenőrzést végzett 718 társaságnál.

 hirdetes_400x285  

 

A Pénzügyi Igazgatóság elnöke rámutatott arra, hogy 2014-ben még 607, tavaly már csak 278 adóellenőrzést végeztek el, ami az új ÁFA-ellenőrzési kimutatások bevezetésének is köszönhető. Ennek segítségével jóval hatékonyabban tud működni az adókobra.

 

271 gyanúsított

 

A kimutatások bevezetésével Imrecze szerint az ellenőrzések hatékonysága is javult, a 2012-es 70 százalékos arányról idén 95 százalékosra. Ehhez az elmondottak alapján kellett a közös munka a rendőrséggel és a főügyészséggel is, de a 100 százalékos elérése sem lehetetlen.

 

Az adókobra idén 78 esetben indított büntetőeljárás, amelyből 20 eset végződött vádemeléssel. Peter Hraško, a NAKA igazgatójának közlése szerint 271 személyt vádoltak meg. A vádak nagy része legtöbbször adóbűncselekményekkel kapcsolatos, de történt vagyon elleni bűncselekmény vagy a személyes szabadság jogának korlátozása is.

 

Befejezetlen eljárások

 

A hatóságoknak három bűnszervezetet és 15 szervezett csoportot sikerült felderíteniük, amelyek belföldön és külföldön is működtek.

 

A szervezet jelenleg 221 vállalatnál vizsgálódik, 431 nyitott adóellenőrzésen 681 adóellenőr dolgozik jelenleg. Ezekben az ügyekben várhatóan 108 millió euró értékű csalást várnak. Imrecze figyelmeztetett, hogy az ÁFA-ellenőrzési kimutatások bevezetése után csökkent a rizikós tranzakciók száma, havi 2 millió euróról 1,5-re.

 

Megváltozott a csalók viselkedése

 

Míg 2012-ben kevés nagy értékű ÁFA-csalás történt, addig az utóbbi két évben már több, kisebb értékű csalásokat követtek el. Az ellenőrző jegyzékek bevezetése után az adócsalók nagyobb mértékben kezdték el csökkenteni adóbefizetési kötelezettségüket. Megjelentek a készpénz tranzakció utáni jogosulatlan adólevonások, melyek a nagy értékű adóbevallások során gyakoriak. Imrecz szerint az idén ismét gyakoriak a kis összegű adólevonások.

 

hnonline.sk
kép: cas.sk

 

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!