Nőtt a foglalkoztatottság Szlovákiában 2016 utolsó negyedévében. A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint ebben az időszakban csaknem 2,34 millió ember dolgozott az országban.

 

Ez a 2015-ös adatokhoz képest előrelépés, egészen pontosan 2,6 százalékos.Miután megtisztították az adatokat a szezonális hatásoktól, a növekedés így is 2,5 százalékos maradt, 2016 harmadik negyedévéhez viszonyítva pedig a növekedés 0,6 százalékos.

 

Az adatok még csak egy gyorselemzésen mentek keresztül, a szakértők azonban az elérhető statisztikai és adminisztratív adatok segítségével pontosítják és kiegészítik az egyes mutatókat, az eredményeket pedig március 7-én publikálják.

 

 hirdetes_400x285  

Robert Fico kormányfő tegnap több Púchovi járásban található üzemben tett látogatást, és ismét jelezte, hogy szerinte nincs elég munkaerő. Úgy fogalmazott, hogy jelenleg egyfajta kannibalizmus zajlik a munkaerőpiacon, vagyis az egyik cég felfalja a másik munkatársait. A megoldást szerinte a duális képzésben kell keresni, vagyis szerinte a tanulók munkába való bekapcsolása lehet a kvalifikált munkaerő képzésének kulcsa.

 

A gazdasági adatok alapján Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) a tavalyi év utolsó negyedében 2015 negyedik negyedévéhez képest (letisztított adatokat vizsgálva) 2,9 százalékkal növekedett, 2016 harmadik negyedévéhez képest pedig 0,8 százalékkal.

 

Körkép.sk, adatok: statistics.sk
kép: teraz.sk/TASR

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!