Öt-hat éven belül megépülhetne az a Duna felvízcsatornáján átívelő egyedülálló híd, mely a Vajkánál és Keszölcésnél közlekedő kompot helyettesíthetné. A híd ráadásul biztonságosabb, gyorsabb közlekedést biztosítana akkor is, amikor köd, vagy a befagyott csatorna miatt a komp nem közlekedhet.

 

Hétfőn a nagyszarvai községházán került sor arra a találkozóra, melyen Agócs Zoltán professzor, akinek a nevéhez  a Párkány és Esztergom között újjáépült híd megtervezése is fűződik és a felső-csallóközi községek polgármesterei tekintették át a felhvízcsatornán átívelő Duna híd építésének lehetőségeit.

 

Kép: Körkép.sk (PL)

 

Agócs Zoltán hídtervező szakembert és az érintett falvak polgármestereit kérdeztük a tevezetről.

 hirdetes_810x300  

 

Összefogni az érintetteket

 

A hídtervező szakember szerint szükséges lenne egy polgári társulás létrehozása, amely olyan szakmabelieket is bevonna a munkába, akik felvállalnák a műszaki kérdések megoldását.

 

Ez a híd a bősi felvízcsatornán megépíthető, műszaki akadálya nincs. A terv megvalósulása egyúttal erkölcsi sikert is jelentene. Az embereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy átmehessenek  a másik partra, ha ezt akarják. Ne kényszerüljenek kerülőre, ne kelljen amiatt aggódniuk, hogy mikor lesz köd, erős szél vagy jégzajlás.  Szakmai szempontból egyértelműen az áthidalást tartom a legjobb megoldásnak.

 

Javaslatunk reális, de minél előbb cselekedni kellene, hogy ha igenlő döntés születik, meglegyen az építkezési engedély és a tervdokumentáció, mert úgy tudom, európai uniós forrásokat csak 2020-ig lehet igényelni” – nyilatkozta Agócs Zoltán.

 

Kép: topky.sk

 

Álló Donát, Vajka polgármestere: „Realista vagyok. Meg kell várni, hogy milyenek lesznek a visszajelzések. Ezután tudunk dönteni a következő lépéseinkről. Agócs professzorékkal elosztottuk a feladatokat. Felvállalták, hogy a szakmai kérdésekről ők tárgyalnak a minisztériummal, mi, a környékbeli falvak polgármesterei pedig rendezzük a sorainkat, egyeztetjük a további lépéseket és felvesszük a kapcsolatot a Vízgazdálkodási Beruházó Vállalattal is.”

 

Világi Tamás, Nagybodak polgármestere: „Jó lenne, ha az illetékes felsőbb szervek pozitívan állnának hozzá a hídépítési javaslathoz. Meg nyomást is kellene gyakorolnunk. A professzor úr is mondta, hogy műszaki akadálya nincs a hídépítésnek. Morális szempontból ez kárpótlást jelentene a helybelieknek azért, hogy már 24 éve működik a bősi vízi erőmű és naponta körülményesen utazunk.

 

Megszokni ezt nem lehet, csak együtt élhetünk ezzel a helyzettel. Falunk lakosainak a híd nagy előnyt jelentene. Mert most, ha nem jár a komp, 70 kilométeres kerülővel jutnak el például Somorjába. Ha a híd megvalósulna, elképzelhetőnek tartom, hogy az innen származó fiatalok visszaköltöznének a szüleik házaiba. Most is nagyon sokan hazajárnak, főleg hétvégén. Az sok hétvégiház-tulajdonos, több mint kétszázötvenen vannak, szintén kompoznak és a hídnak ők is nagyon örülnének.”

 

Horváth Jenő, a csatorna bal partján fekvő Nagyszarva polgármestere: „Őszintén szólva kicsit pesszimista vagyok, hogy erre a hídra fognak-e pénzt adni. Mi viszont azt szeretnénk, ha akár a másik parton rekedt három község, Vajka, Bodak és Doborgaz, de a mi lakosaink is, akiknek ingatlanjaik vannak a túlsó parton, bármikor átjuthassanak. Úgy hiszem, hogy mindenképpen egy állandó megoldás lenne jó, mivel most télen is beigazolódott, hogy a befagyott csatorna miatt a komp hetekig nem közlekedett.”

 

Boráros József doborgazi polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy ha EU-s pályázatokkal próbálnak majd forrásokat szerezni, akkor a projektben résztvevő falvakat eltántorítaná a pénzügyi teher, hogy az 5 százalékos önrésszel be kellene szállniuk a finanszírozásba.

 

Illusztrációs felvétel. Kép: Most-Híd.sk

 

A falvak és a tervezők Érsek minisztériumának válaszára várnak

 

De hogyan is került a csizma az asztalra, vagyis a pozsonyi székhelyű Ingsteel Kft. hogyan került képbe a hídépítést illetően? A sajtótájékoztatón Ivan Bezák vezérigazgató elmondta, a sajtóban olvasott arról, hogy hosszú idő után újra téma lett a Vajka és Keszölcés közötti összeköttetés megoldása, ahol jelenleg komp közlekedik. Ekkor született meg cégükben az ötlet, hogy mivel több hídépítésben is részt vettek, felajánlják ez esetben is a szakmai közreműködést.

 

Illusztrációs felvétel. Kép: cas.sk

 

Az elhatározást tett követte és ennek eredményeként valósult meg a cég vezető szakembereinek mostani találkozója a bősi felvízcsatorna környéki régió négy polgármesterével. Egyúttal a cég nevében levelet írtak Érsek Árpád közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési miniszternek, a támogatását kérve.

 

Tisztelt miniszter úr, bízunk abban, hogy támogatni fogja ezt az alulról jövő kezdeményezésünket a Párkánynál felújított Mária Valéria Duna-híd építése során szerzett kedvező tapasztalatok alapján is”

 

tartalmazza a tárcavezetőnek írt levél.

 

Mind a cég vezetői, mind pedig a nagyszarvai megbeszélésen részt vett polgármesterek bíznak abban, hogy hamarosan sor kerül az első egyeztető találkozóra.

 

Maga a híd 640 méter hosszúságú lenne és a meglévő úthálózatra csatlakoztatnák.  Középen 7 méter széles autóúttal, egyik oldalán gyalogos sávval, a másikon pedig a biciklisták közlekedhetnének. A híd magassága a legmagasabb vízszinttől 10 méter lenne.

 

P. Vonyik Erzsébet

 

Nyitókép: teraz.sk

 

További ajánlott írások:

 

Komp helyett híd lehetne Vajkánál

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!