Nem ajánlatos az adóbevallás leadásával játszadozni, sem eltitkolni azt, hogy mennyi pénzt kerestünk külföldön. A tavalyi évben az „elhallgatás” több ezer ember megbírságolását vonta maga után.

 

Megközelítőleg hat milliárd eurót (pontosabban 5,87 milliárd eurót) szándékozik az állam ezen az éven beszedni a jövedelemadókból, a nyereségekből és tőkevagyonokból. A 2,4 millió dolgozó így fejenként mintegy 2500 euróval száll be az „állami kasszába”.

 

Így nem meglepő, hogy a hivatalok az adófizetőket még a föld alól is előkerítik. Aki megpróbálkozik azzal, hogy nem vallja be az adóját, arra büntetés vár. Az adóhivatalok tavaly 15 ezer adófizetőre róttak ki büntetést azért, mert nem nyújtották be az adóbevallásukat, vagy mert késtek vele. Az adóbevallás leadásának határidejéig már csak pár hét van.

 

 hirdetes_810x300  

A bírságtól a börtönig

 

A bírságok többségét a kései, illetve be nem nyújtott adóbevallások miatt róják ki. A bírság magassága a kihágás súlyosságától függ, valamint attól, hogy gyakran ismétlődik-e az említett kihágás” – összegezte Patrícia Macíková a pénzügyi felügyelet szóvivője.

 

A 30 eurótól 32 ezer euróig terjedő bírság mellett az adócsalásért börtönbüntetés is járhat.

 

Fontos tudatosítani, hogy 266 eurótól az adó szándékos be nem vallása bűncselekménynek számít” – figyelmeztet Ľubica Masárová a Szlovák Adótanácsadói Kamarából.

 

Fotó: aktualne.sk

 

Ki leplezhet le?

 

Abban az esetben, ha valaki meg szeretné kerülni az adóbevallási kötelezettségét, akkor bizony könnyen elszámolhatja magát. Az adóhivataloknak ugyanis rengeteg módszerük van arra, hogyan is leplezzék le a csalókat.

 

A pénzügyi műveleteket és tranzakciókat az adóhivataloknak nemcsak a bankok, hanem a biztosítók, a bíróságok és a jegyzők is bejelentik. Egyes információkkal a falvak, a területi egységek és az államigazgatás szervei is szolgálhatnak. Nem utolsó sorban pedig információkat közölhetnek az anonim, nevüket elhallgató polgárok is, akiknek a bejelentéseit az adóhivataloknak kötelező ellenőrizniük.

 

Bírságok:

Ha nem adja be az adóbevallást időben: 30 és 16 ezer euró

Ha nem adja be az adóbevallást az adókezelő által megszabott időpontban: 30 és 16 ezer euró

Ha az adóbevallást felszólítás után sem adja be: 60 és 32 ezer euró

Ha kisebb adót tüntet fel, mint amennyit kellene: 60 – 3000 euró

Be nem vallott adó 266 eurótól – bűncselekmény

 

Fotó: Atlantic County Library System

 

Külföldön dolgozik?

 

Az adóhivatalok előtt a külföldön keresett pénz sem marad titokban. Az együttműködés ezen a téren nem ismer határokat.

 

Az adóhivatal automatikusan információt kap arról, ha a fizikai személyt például Németországban alkalmazták, és a munkaviszonyból jövedelme származott” – mondta Masárová.

 

Adóbevallást tehát annak a szlováknak is be kell nyújtania, aki külföldön dolgozik. „Ezt a kötelességet annak a polgárnak kell teljesítenie, akinek az adóköteles bevétele a munkaviszonyból meghaladja az 1901 eurót” – összegzi Macíková.

 

Forrás: aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: teraz.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!