Csütörtökön első alkalommal nyílt meg a hagyományteremtő szándékkal megrendezett Kárpát-medencei Gazdasági Konferencia és Kiállítás Hajdúszoboszlón.

 

Száz éve nem volt rá példa

 

Magyar Levente nemzetpolitikai értelemben az áttörés évének nevezte 2017-et, amikor is a Magyar Nemzeti Kereskedőház és különféle helyi alapítványok hálózatán keresztül komoly forrásokat juttatnak a magyar vállalkozók megerősítésére.

 

 hirdetes_400x285  

Hozzátette: végre előre tudnak lépni azok a gazdák, családok, vállalkozók, akik évtizedeken keresztül háttérbe szorultak, kevesebb lehetőségük volt az érvényesülésre, mint a többségi nemzet tagjainak. Most a kisebbség kerül kedvezőbb helyzetbe, amire száz éve nem volt példa – jegyezte meg.

 

Magyar Levente példaként említette, hogy néhány nap múlva Szabadkán egyszerre négyezer magyar vállalkozóval írnak alá vállalkozói szerződést, aminek eredményeként négyezer helyi magyar család jut jobb megélhetési lehetőséghez, modernizálhatja gazdaságát, vásárolhat földet, gépet, eszközöket.

 

Forintmilliárdok Dél-Szlovákia gazdasági fejlesztésére

 

Március 1-jén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pozsonyi látogatása során az MKP elnökével, Menyhárt Józseffel is tárgyalt, ennek apropóján került bejelentésre, hogy Magyarország az MKP-val való konzultáció alapján egy gazdasági-fejlesztési programot indít, amely a vajdasági és kárpátaljai példára fog alakulni.

 

„Ennek a programnak a kidolgozásában az MKP vezető szerepet játszik. Amint a részletek kidolgozása megkezdődik, azt ugyanúgy, mint a kárpátaljai és vajdasági példánál, nagyon transzparensen, Szlovákiával együttműködve és a szlovák kormányt folyamatosan tájékoztatva fogjuk végrehajtani. Az MKP szakértői ebben nagyon fontos szerepet játszanak“

 

nyilatkozta Szijjártó.

 

Szijjártó Péter március 1-jén az MKP vezetésével tárgyalt. Kép: Körkép.sk

 

E program részeként valósult meg most az első Kárpát-medencei Gazdasági Konferencia és Kiállítás is, amelynek megynyitóján Magyar Levente a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kiemelte: a rendszerváltás óta sokan sokat tettek annak érdekében, hogy a kárpát-medencei magyarság gazdasági értelemben is erősödjön, de senki nem tett annyit, mint az utóbbi egy évben a magyar kormány.

 

A kormány által biztosított mintegy 150 milliárd forintból soha nem látott léptékű fejlesztések valósulnak meg a délvidék legdélebbi pontjától a kárpátaljai hágókig, Kézdivásárhelytől Pozsonyig

 

– tette hozzá Magyar Levente.

 

Az államtitkár a magyarként való megmaradás egyik legfontosabb feltételének nevezte, hogy

 

„legyen egzisztenciális, anyagi értelemben is megalapozott a kisebbségi lét, (…) és meg tudjuk haladni azt a súlyos kihívást, amely az elvándorlás formájában sújtja a határon túli területeket”.

 

Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) országos elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke (b-j) a Kárpát-medencei Gazdasági Konferencia és Kiállítás megnyitója után Hajdúszoboszlón. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt, Forrás: Hirado.hu

 

Még az idén további két tucat nagyberuházás kezdődik a Vajdaságban: 30 milliárd forint támogatásból új üzemek, gyárak épülnek, ami által „olyan mértékben fog megmozdulni a vajdasági magyar gazdaság, mint még soha korábban”, s amely érzékelhető életszínvonal emelkedést biztosít a közeljövőben – ecsetelte Magyar Levente hozzátéve, hogy a Kárpátalján is már érdemben zajlik a program, a Felvidéken és Erdélyben pedig ősszel indul.

 

A Magyar Nemzeti Kereskedőház egyik kiemelt, stratégiai célja a határokon átívelő magyar-magyar gazdasági, üzleti és vállalkozói kapcsolatok élénkítése, Magyarország és a közép-európai régió országai közti együttműködések kialakításának elősegítése. Ennek érdekében immár 22 külképviseleti irodát nyitott a szomszédos országok magyarlakta területein, valamint Lengyelországban.

 

Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója elmondta: 22 határon túli irodájukban, mint kihelyezett hídfőállásokon igyekeznek elérni és segíteni az ottani magyar vállalkozókat.

 

Hajdúszoboszló, 2017. március 16. Érdeklődők a Kárpát-medencei Gazdasági Konferencia és Kiállításon Hajdúszoboszlón 2017. március 16-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

 

 

A konferenciára és kiállításra kétszáz határon túli magyar vállalkozó és csaknem ugyanennyi kiállító érkezett Hajdúszoboszlóra. Ott voltak a rendezvényen a határon túli magyar szervezetek vezetői, mások mellett Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ elnöke), Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke, és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.

 

MTI, Körkép.sk

Nyitókép: MTI

 

További ajánlott írások:

 

Szijjártó: Forintmilliárdok Dél-Szlovákia gazdasági fejlesztésére az MKP együttműködésével

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!