Csaknem 130 millió font pénzbírságot fizet a Tesco a három évvel ezelőtt kipattant könyvelési botrány miatt.  A súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) kedden bejelentette, hogy a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózattal kötött peren kívüli egyezség alapján a Tesco 148 millió euró büntetés befizetését vállalta.

 

A Tesco emellett 85 millió font kártérítést fizet azoknak a részvény- és kötvénybefektetőknek, akik a botrány kirobbanásának évében vásárolták meg a cég értékpapírjait.  A vállalat kedden közölte, hogy minden járulékos költséggel együtt 235 millió font leírást állít be a 2016-2017-es pénzügyi évre szóló eredményjelentésbe.

 

Túlbecsülték az eredményeiket 

 

 hirdetes_400x285  

A vállalat – amely a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója 320 ezer alkalmazottal – 2014 októberében jelentette be, hogy az akkori pénzügyi év első felére előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal becsülte túl. Az azóta elvégzett vizsgálat kiderítette, hogy valójában ennél is jóval nagyobb, összesen 326 millió fontos eredménytúlbecslés történt.

 

A könyvelési botrány kipattanása után lemondott a cég vezérkara, és a 2014 őszén munkába állt új vezérigazgató, Dave Lewis azonnal teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg. Ennek jegyében a cég már a botrány utáni naptári évben 53 veszteséges nagy-britanniai üzletet bezárt, törölte további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését, és eladta dél-koreai üzlethálózatát is.

 

A jelenlegi pénzügyi évről szóló, januárban közzétett előzetes és részleges becslésében a Tesco közölte, hogy az azonos eladótérre számolt csoportszintű értékesítés a karácsonyi és az újévi időszakban 1,1 százalékkal emelkedett éves összevetésben.A vizsgált negyedévben „tartósan erőteljes” volt a Tesco teljesítménye Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is – állt a cég előzetes jelentésében.

 

MTI
kép: 24.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!