Kína nem hagy a fel a kísértetvárosok építésével, újabb nagyvárost készül anélkül kiépíteni, hogy biztosítani tudná hozzá a népességet. Ezzel a távol-keleti gazdasági óriás folytatja néhány évtizedes gyakorlatát, hogy teljesen feleslegesen épít egész gigapoliszokat, amelyek aztán teljesen üresen tátongnak.

 

A kínai állam most 100 kilométerre a kínai fővárostól, Xiongan néven hoz létre egy poliszt, ami területét tekintve háromszor akkora lesz, mint New York – ha elkészül.

 

A hatalmas beruházástól azt várják, hogy majd felpörgeti az önmagához képes kissé gyengélkedő Kínai gazdaságot. Nem beszélve a telekspekulánsok és ingatlanpiaci spekulánsok tömegéről, akik a hír hallatán már elkezdték adni-venni az érintett területen a telkeket, hogy aztán a piaci ár sokszorosáért érékesítsék a kínai államnak. Az ingatlanláz olyan mértékű, hogy az új város megépítésének bejelentése után csupán néhány órába tellett, hogy az telkek árai a duplájára nőjenek. Az állam be is fagyasztotta a kereskedést egy időre.

 

 hirdetes_400x285  

Xiungan csökkenthetné a Pekingre nehezedő óriási népességnyomást. A kínai fővárosban katasztrofális közlekedési és környezeti viszonyok uralkodnak.

 

Az ember azt gondolhatná, hogy Kínának, mint a világ legnépesebb országának nem okozhat gondot megtölteni lakosokkal egy szellemvárost. A gond az, hogy a kínai lakosság legnagyobb része az ország keleti partvidékén összpontosul, így Kína legnagyobb területe elég gyéren lakott. A hatalmas távolságok és az infrastruktúra problémáját egyelőre még nem oldották meg a Fővárostól messze lévő területeken.

 

Körkép.sk, eTrend.sk

nyitókép: eTrend.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!