Egy detroiti bíróságon gyűjtőkeresetet nyújtottak be a General Motors ellen 705 ezer dízelautó tulajdonosa képviseletében a motor emissziós értékei manipulálásának a vádjával.

 

A kereset szerint a General Motors „Duramax” dízelmotorral szerelt nehéz pick-up modelljei, a Chevrolet Silverado és a GMC Sierra 2011-től 2016-ig terjedő modelléveinél a motorvezérlés szoftvere úgynevezett „Defeat Device” funkcióval rendelkezik, ami szükség esetén megváltoztatja a nitrogén-oxid-kibocsátási értékeket.

 

A General Motors ellen indított per a motorok elektronikus vezérlését szállító Robert Bosch LLC. vállalatot is bűnrészesként említi. A GM közleményében alaptalannak nevezte az ellene felhozott vádakat és bejelentette, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni igaza védelme érdekében. „A Duramax Diesel Chevrolet Silverado és GMC Sierra modellek minden tekintetben megfelelnek az EPA környezetvédelmi hivatal és a CARB (California Air Resources Board) előírásainak” – hangoztatja az autógyártó.

 

 hirdetes_400x285  

A General Motors részvényesei nem ijedtek meg a ma elindított pertől, hiszen a New York-i tőzsdén a cég papírjai 0,7%-os pluszban járnak a tegnapi 32,60 dolláros záróárfolyamhoz képest.

 

Portfolio.hu
kép: NBC News

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!