Közel a megegyezés a Volkswagen Slovakia vezetése és az alkalmazottakat képviselő szakszervezet (Moderné odbory Volkswagen – MOV) között – tájékoztatta a sajtót Zoroslav Smolinský szakszervezeti elnök a mai tárgyalás után. 

 

„A mai tárgyalás nagyon egyenes és békés volt. Mindkét fél konstruktív javaslatokkal állt elő. Nem egyeztünk meg ugyan a végeredményről, de úgy gondoljuk, hogy haladunk az egyezség felé” – nyilatkozta Smolinský.

 

Elmondása szerint olyan javaslatot terjesztettek be a munkaadónak, amely hasonló pénzügyi kerettel számol mint az előzőek, azonban pénz spórolhat a vállalkozásnak is. A részleteket még nem hozták nyilvánosságra, azonban megerősítették a tervezett százalékos béremelés szétosztását.

 

 hirdetes_810x300  

A szakszervezet által utoljára benyújtott javaslat 2017. június 1-től 2018. december 31-ig 13,9 százalékkal emelte volna a béreket, mégpedig két szakaszban. Június 1-től jövő év május 31-ig 8,9 százalékos béremelést javasoltak, majd pedig 2018 júniusától decemberig 5 százalékosat.

 

„A célunk az, hogy a százalék formájában emeljük a tarifákat, ugyanis az biztosítja az alkalmazottaknak a fizetések hosszú távú folyamatos növekedését. A munkáltató inkább az egyszeri kifizetést részesíti előnyben, azonban az nem hozná meg a kívánt eredményt az alkalmazottaknak.” -magyarázta Smolinský.

 

Kedd óta sztrájkolnak 

 

A cég új javaslatait azonban már barátságosabbnak tartotta, ugyanis részese volt a tarifaosztályok százalékos emelése. A Volkswagen vezetése utoljára  két részletben összesen 9 százalékos fizetésemelést és két további jutalom (200€+350€) kifizetését ígérte meg, ezt azonban elutasították a dolgozók képviselői.

 

 

A vállalat vezetősége ígéretet tett arra, hogy részletesen átnézi a javaslatokat és kiadnak majd egy állásfoglalást is. A szakszervezet szerint már nincs messze a megegyezés, talán már a következő tárgyaláson is egyezség születhet.

 

A Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai azt követően kezdtek határidő nélküli munkabeszüntetést, hogy a múlt héten kudarcba fulladtak a cég vezetőségével folytatott egyeztetések, amelyek során 16 százalékos béremelést szerettek volna elérni. A Dévényújfalui gyárban kedden szüntették be a munkavégzést, a dolgozók azóta folyamatosan sztrájkolnak.

 

Teraz.sk , Körkép.sk
képek: webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!