Szlovákia a sereghajtók közé tartozik az európai országok között, már ami a céges számlák kifizetését illeti. Európában az utóbbi időben az időben végrehajtott fizetések mértéke folyamatosan növekszik és már 78 százalékon van, Szlovákia a vizsgált országok között utolsóként végzett. 

 

Éve óta az utolsó helyeken kullogunk 

 

A megadott határidőn belül a vállalati ügyfelek 74 százaléka fizetett – derült ki az EOS Euroepan Payment Practices 2017 reprezentatív tanulmányból, amelyet 16 országban készítettek el több mint 3200 társaság bevonásával.

 

 hirdetes_810x300  

„Szlovákia már régóta az utolsó helyeken végez, már ami a számlák kifizetését illeti az esedékesség lejárta után. Ez a tény negatívan befolyásolja a cégek pénzügyi helyzetét és cash flow-jukat.” – nyilatkozta az EOS KSI Slovensko ügyvezetője, Michal Šoltes.

 

Egész Európán belül megállapították, hogy a későn fizetett számlák mértéke elérte a 19 százalékot. Az európai cégeknek számolniuk kell a pénzügyi veszteségekkel is, a számlák 3 százalékát ugyanis soha nem térítik meg. „Ez milliárdos összegeket jelent, amely nem áll a cégek rendelkezésére a költségek fedezésére, vagy a jövőbeli beruházásokhoz.

 

Pontosak a németek 

 

Kelet-Európában a nem teljesített faktúrák aránya 4 százalék körül mozgott. Szlovákia mellett gyengén szerepelt a felmérésben Görögország, Románia, Oroszország és Bulgária. Németország végzett viszont a legelőkelőbb helyen, ahol a pénzügyi kifizetések 89 százalékát időben hajtják végre, a második helyre Svájc került, 82 százalékos eredménnyel.

 

Az EOS csoport már 2007 óta vizsgálja az európai fizetési szokásokat. Leginkább a 28 millió eurós hozamot meghaladó és átlagosan 180 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok ügyfeleinek fizetési szokásait vizsgálja. Kezdetben csak 4 országot vizsgáltak, a kiterjesztett kutatásnak köszönhetően azonban ma már 16 európai ország vesz részt a felmérésben.

 

 

Webnoviny.sk

kép: Thinkstock

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!