Amennyiben Radim Jančura sárga autóbuszai Csehországban szenvednek vereséget a FlixBus német társaságtól, addig cége, a RegioJet Németországban bővítené tevékenységét. 

 

Váratlan húzás

 

„Elküldjük nekik az összes autóbuszunkat Németországba, ahol nyitott karokkal várnak minket. A FlixBus-nak ott gyakorlatilag monopóliuma van, megemelte az árakat” mondta Jančura a zdopravy.cz-nek adott interjújában. A társaság vezetője elmondta, hogy a német céggel korábban egyeztettek a jegyeladásokról és később a RegioJet hálózatának részleges eladásáról, de nem egyeztek meg.

 

 hirdetes_400x285  

„Azt mondták, hogy másképp szerzik meg a piacot”  – mondta Jančura. Hozzátette, szeirnte a FlixÍBus eltörölné a térképről a sárga autóbuszokat.  FlixBus csehországi bővítésének hírére a társaság a jegyárak csökkenésével és egyéb változtatásokkal reagált. Például minden autóbuszból kivesznek négy ülést, hogy az utasok kényelmesebben utazzanak. Megerősítik a Wi-Fi hálózatot is, de Jančura nem árult el további részleteket.

 

A konkurencia erősödése az utakon azt is jelentheti, hogy a RegioJet vasúti ágának fejlesztése lassulhat, idáig a közúti szállításból származó hasznot fordították a vasúti közlekedés fejlesztésére. „A Brünnbe, Ausztriába és Pozsonyba induló járatok fejlesztésének tervei folytatódnak, de más projektek végrehajtása megkérdőjeleződött” – mondta Jančura.

 

A Flixbus letarolná a piacot 

 

 

A FlixBus augusztus 10-én jelentette be, hogy növeli jelenlétét Csehországban. A társaság célja az, hogy a legfontosabb útvonalakon 2018-ig piacvezetők legyenek és fokozatosan integrálják Csehországot a hálózatukhoz – mondta Pavel Prouza, a cég csehországi és szlovákiai ágának vezetője.

 

 

Szlovákiában a Regiojet még tavasszal jelentette be, hogy szeretné kibővíteni a jelenlegi  vasúti útvonalait, mégpedig Homonnával (Humenné) és Párkánnyal, mindeközben pedig részesei lennének  Pozsony megye integrált közlekedési rendszerének. A társaság januárban távozott a legfontosabb Pozsony-Kassa vonalról, mivel az ingyenes közlekedés és az IC vonatok visszatérése miatt nem tudott nyereséges működni.

 

SME
kép: aktualne.cz

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!