A csökkenő tejtermelés miatt hiánycikk lehet a vaj Európában. Eddig azonban sem a szlovákiai élelmiszergyártók, sem pedig a kereskedők nem tartanak annak hiányától. Azt állítják, hogy termelőink egyelőre képesek a kereslet kielégítésére.

 

Míg tavaly 250 gramm hazai vajat akciósan akár 1,50 euróért is vehettünk, ma már legalább egy euróval többet kell érte fizetnünk. Némelyik boltban már most 2,89 euróért árulják a vajat, néhol pedig a legolcsóbb, akciós vaj is 1,90 euróba kerül.

 

Általánosságban érezhető a vajhiány a piacon. A tejüzemek kevesebbet szállítanak, de még képesek vagyunk vevőink keresletének a kielégítésére“ – mondta el a Tesco szóvivője, Martin Krajčovič.  A boltosok elmondása szerint a vásárlók a drágulás ellenére is úgy vásárolják a vajat, ahogyan eddig.

 

 hirdetes_810x300  

Eltűnik a vaj a boltok polcairól?

 

A szomszédos Csehországban teljesen más a helyzet. Az IDNES.cz portál szerint egyes boltok szűkítették a kínálatot, sőt, az egyes vajfélék egyáltalán eltűntek a piacról. „Ha tehetnénk, akkor kétszer annyi vajat árulnánk. Jelenleg, sajnos, nincs olyan bő választékunk, mint amihez hozzászoktak a vásárlók. Ennek ellenére mindig találnak nálunk legalább egy-, két- vagy háromféle vajat” – mondta a Globus szóvivője Pavla Hobíková.

 

Szlovákiában a hazai vajon kívül Csehországból és Németországból származó vajat is kínálnak, ezért nagyon könnyen megeshet, hogy rövid időn belül már csak pár darab vajat találunk a boltokban, azokból is csak egy meghatározott márkát.

 

Forrás: aktuality.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!