A KOVO szakszervezeti szövetség célja, hogy felhívják a közvélemény és a politikusok figyelmét az alacsony bérszintekre, ezért csütörtökön szeptember 21-én utcára szólítják az embereket azért, hogy a magasabb bérekért tüntessenek Poprádon. 

 

„A menet és az összejövetel nem egy konkrét poprádi vállalkozó ellen lett megszervezve” – mondta sajtótájékoztatóján Jozef Balica elnökségi tag. Szerinte a szervezet mozgósítani szeretné az embereket, munkavállalókat azért, hogy kiálljanak a jogaikért.

 

Alacsony fizetések

 

 hirdetes_810x300  

Az első felvonulást nem egész egy évvel ezelőtt, decemberben tartották Iglón – a tüntetésen az alacsony kelet-szlovákiai bérekre hívták fel a figyelmet. „A statisztikai számok azt mutatják, hogy a szlovákiai alkalmazottak bérei nem biztosítják méltóságteljes életszínvonalat, hanem nagyon gyakran csak szűkös megélhetést, nekünk, szakszervezeti tagoknak ez elfogadhatatlan” – mondta Balica.

 

Szerinte Szlovákiában állandóan a nagyon jó gazdasági eredményekről beszélnek, a kiváló makroökonómiai előrejelzésekről, de megfeledkeznek az alkalmazottakról, akiknek mindezt köszönhetik.

 

Nincs konkrét „célpont”

 

500 ezer alkalmazott Szlovákiában kevesebb mint 449 eurót kap meg tisztán, Kelet-Szlovákiában az alkalmazottak 50 százaléka -ami nagyjából 340 ezer embert jelent – kevesebb mint 560 eurós bért kap, 25 százalékok kevesebbet, mint 424 euró (nettó bér). „Nem támadunk rá egyik munkáltatóra sem, csak arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a Tátra alatt is alacsonyak a bérek” – üzente a szakszervezet.

 

Több tüntetést is szerveznek

 

Ján Šlauka elnökségi tag szerint először jogi tanácsot, segítséget szeretnének nyújtani a lakosoknak, majd egy húsz perces menet veszi kezdetét Poprádon délután 15 órakor. Balica  azonban bejelentette, hogy több menetet is szerveznek országszerte a lakosok mobilizálása érdekében.

 

Webnoviny.sk
kép: azzz.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!