Az ukrán nyugdíjreformról szóló kormányzati törvénytervezethez tett parlamenti képviselői kiegészítések komolyan aggasztják a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), és emiatt késhetnek az újabb hitelfolyósításaik.

 

Ukrajnában régóta húzódó téma a nyugdíjreform, a hitelezők azonban most már konkrét lépéseket várnak Kijevtől, és arra figyelmeztettek, hogy ha nincs törvény, pénz sincs.

 

Ukrajnában a nyugdíjasok száma 12 millió, nagyjából ugyanannyi, mint a foglalkoztatottak száma. Ukrajna a világon a legtöbbet költ nyugdíjasaira százalékban mérve a GDP-hez képest.

 

 hirdetes_810x300  

Az IMF egyebek között azt szorgalmazza, hogy Kijev reformálja meg nyugdíjrendszerét, így például emelje a nyugdíjkorhatárt. Satu Kahkonen, a Világbank ukrajnai igazgatója fakadt ki pénteken, és azt mondta, hogy a héten a parlament elé került felülvizsgált törvénytervezet komoly aggodalmakat váltott ki a Világbanknál és az IMF-nél. Az illetékes arra nem tért ki, hogy a beterjesztett új törvénytervezetnek melyik részével elégedetlenek a hitelfolyósítók.

 

A kormány a törvénytervezetet májusban nyújtotta be a parlament elé. Azóta számos kiegészítő javaslat érkezett hozzá, és ezeket figyelembe véve lett részben átdolgozva és ismét beterjesztve.

 

Szigorítások

 

Több képviselő például azt javasolta, hogy emeljék ki a törvénytervezetből a nyugdíjkorhatár növelésére vonatkozó részt, holott az IMF szerint épp a nyugdíjkorhatár emelésével csökkenthető a nyugdíjkassza hatalmas hiánya.

 

Az eredeti törvényjavaslat részben abból indult ki, hogy a jövő év januárjától csak meghatározott szolgálati év után lehet nyugdíjba menni, és hogy kevesebb munkakör esetében lehet élni a nyugdíjkor kedvezménnyel. Cserébe a kormány vállalná, hogy emelné a minimális nyugdíj összegét, ami jelenleg napi valamivel több, mint 2 dollárnak felel meg.

 

Temérdek pénzről van szó

Az IMF 2015 márciusában négyéves, 17,5 milliárd dollár keretösszegű hitelmegállapodást kötött Ukrajnával, ami a korábbi, 2014-ben tető alá hozott megállapodást váltotta fel, amit nem sikerült végigvinni. A jelenleg folyó program keretében Ukrajna eddig négy részletben összesen 8,38 milliárd dollár hitelt kapott az IMF-től.

 

Az ukrán gazdaság az idei második negyedévben 2,4 százalékkal nőtt éves szinten az első negyedévi 2,5 százalékos bővülés után.  Tavaly 2,3 százalékkal nőtt az ukrán gazdaság, 2016-ban először jegyeztek fel bővülést négy év után.

 

Az ukrán jegybank előrejelzése szerint idén 1,6 százalékos GDP-növekedés várható, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap viszont 2 százalékos bővüléssel számol.

 

MTI

Nyitókép: newsweek.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!