Idén is Svájc (5,86 pont) számít a világ legversenyképesebb országának, de csupán 1 század ponttal előzi meg az Amerikai Egyesült Államokat (5,85 pont) a Világgazdasági Fórum (WEF) globális versenyképességi indexében.

 

A tavalyi évhez képest a legtöbb pontszámot Ciprus javította (4,04-ről 4,3 pontra), míg a legtöbbet Lesotho rontotta, 3,57-ről 3,2 pontra csúszva. Az Európai Unió tagállamai közül Lettország csúszott lejjebb a legtöbbet 4,45 pontról 4,4 pontra rontva eredményét.

 

 

 hirdetes_810x300  

A lista első harmadában főleg európai, észak-amerikai és kelet-ázsiai országok végeztek, kiegészülve néhány nyersanyagban gazdag közel-keleti országgal, míg a második harmadban inkább a felzárkózó európai, latin-amerikai és eurázsiai országok helyezkednek el. Az utolsó harmadot a fejlődő afrikai és közép-amerikai államok alkotják – áll az indexben. A lista utolsó három helyén Csád, Mozambik és Jemen áll.

 

Magyarország kilenc helyet javított

 

Magyarország versenyképességi indexe 4,3 pont lett az előző évi 4,2 után. A WEF jelentése szerint nagyban segített a javulásban a technológiai fejlesztés, a lakossági internethasználat szélesedése, amely 73-ról 78 százalékra bővült.

 


Mindemellett az üzleti szféra úgy ítéli meg, hogy kedvezően alakultak a pénzpiacok, javult az üzleti és az innovációs környezet. A szervezet jelentése a versenyképességet rontó tényezők között a nem megfelelően képzett munkaerőt, a korrupciót és az adókulcsokat említi az első három helyen.

 

Mi a helyzet Szlovákiával?

 

Magyarország előtt ötvenkilencedikként Szlovákia végzett, szintén 4,3 ponttal, hat helyet javítva tavalyi helyezésén. Az elemzés szerint a javulás leginkább a makrogazdasági környezetnek, az egészségügy és oktatás fejlődésének, valamint a pénzügyi piac fejlődésének köszönhető. Itt is vannak viszont hátráltató tényezők, leginkább a korrupció, a kormányzati bürokrácia és az adókulcsok jelentik a legnagyobb problémát.

 


A Világgazdasági Fórum 2003 óta minden évben közzéteszi a világ országainak versenyképességi rangsorát, az idén a svájci székhelyű szervezet összesen 137 országot vizsgált. A Globális Versenyképességi Index (Global Competitiveness Index – GCI) a legátfogóbb ilyen jellegű mutató a világon. 114 olyan részmutatóból áll össze, amelyek befolyásolják a termelékenységet és a hosszú távú növekedési potenciál alakulását.

 


vg.hu/MTI/WEF/Körkép.sk
borítókép: tufts.edu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!