Magas munkanélküliségi, alacsony fizetések, más városba, megyébe, országba költöző emberek munkakeresés céljából – a regionális különbségek Szlovákia legnagyobb problémái közé tartoznak. A SME portál közölte az UniCredit Bank által elkészített elemzést, amelyhez az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) adatait használták fel.

 

Szegénység vidéken

 

Szlovákiában az emberek 44 százaléka él vidéken, ennél magasabb arányban csak négy uniós országban laknak a városokon kívül: Litvániában, Szlovéniában, Luxemburgban és Portugáliában.

 

 hirdetes_810x300  

Ha az Európai Unió adatait vizsgáljuk akkor kiderül, hogy jóval több ember lakik városokban, mint vidéken (mindössze 27 százalékuk). Ez a statisztika viszont jelentősen megváltozik, ha összehasonlítjuk az unió régi és új tagállamait.

 

forrás: SME

 

 

Közép-Kelet Európa több országa is küzd a szegényebb régiók felzárkóztatásával, azonban továbbra sem találják a megfelelő politikai megoldást. „A szegénység kockázata vidéken a közép-kelet-európai régióban több mint felével magasabb mint a városi lakosság körében. Ez Szlovákiában is így van, ahol a vidéki élet 41 százalékkal növeli meg a szegénység kockázatát.” – írja elemzésében az UniCredit Bank.

 

forrás: SME

 

Az elemzők szerint ez érthető, ugyanis a Szlovákiába érkező beruházások kétharmada vagy Pozsonyba, vagy pedig a környező nagyvárosokba irányult. „A nagyberuházók általában nem találnak elegendő forrásokat (például munkaerőt) vidéken, ezért a városi környezetbe mennek. A vidéki gazdaság így nagyobb mértékben függ a helyi forrásoktól” – vélik az elemzők.

 

Faluban, munka nélkül 

 

Nagyobb különbségekre bukkanhatunk, ha a munkanélküliséget vizsgáljuk. A szlovákiai városok 2016-ban 8,1 százalékos munkanélküliségi rátával rendelkeztek, ami alacsonyabb az uniós átlagnál (8,5 százalék). Vidéken viszont jóval magasabb volt a munkanélküliség, pontosan 11,1 százalék.

 

forrás: SME

 

A szlovák vidéknél magasabb munkanélküliséget csak hat EU-s ország városon kívüli régióiban regisztráltak, leginkább a déli országokban, ahol sokáig küzdöttek és még ma is küzdenek a magas munkanélküliséggel. A leszakadt régiók és járások a kormánytól is kaptak több millió eurós támogatást, a pénzt különböző projektekre kívánják költeni – sokan például a méhészeket vagy a fürdőágazatot szeretnék fellendíteni.

SME
borító: horehronie.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!