A nagyszombati PSA autógyár több mint 500 új munkahelyet szeretett volna létrehozni új kapacitásbővítő beruházásának köszönhetően. A terveket azonban keresztülhúzta a legfelsőbb vezetés Franciaországban. 

 

A beruházás lett volna az elmúlt évek egyik legjelentősebb befektetése a szlovákiai autóiparba a Jaguar Land Rover nyitrai letelepedése után. Az új üzemnek kellett volna egy szinttel feljebb tolnia a nagyszombati autógyárat és biztosítania a jelentősebb pozíciót a konszernen belül.

 

Nem lesz bővítés

 

 hirdetes_810x300  

A nagyszombati Peugeot vezetője,  Stéphane Bonhommeau tavasszal még nagy örömmel jelentette be az új beruházást. Az Aktuality.sk hírportál értesülései szerint azonban az egész projekt akadályokba ütközött, a francia konszern teljesen megváltoztatta véleményét, leállították a munkálatokat.

 

A Szlovák Automobil Intézet (SAI)  elemzője, Martin Jesný szerint a döntés nagyban összefügg az Opel felvásárlásával. Idén tavasszal a General Motors  bejelentette, hogy 2,2 milliárd euróért eladja veszteséges európai autógyártó érdekeltségeit a PSA francia konszernnek.

Hivatalosan is francia kézbe került az Opel

Az Opel megszerzésével a PSA-csoport megelőzte francia riválisát, a Renault-t: piaci részesedése 16 százalékra emelkedett, amivel a második helyre kerül a 24 százalékos részaránnyal vezető Volkswagen német konszern mögött.

 

„Jelenleg az összeolvadás keretein belül átértékelik mindkét cég aktivitásait. Ezért dönthetett úgy a vezetés, hogy a párhuzamosság miatt nem hajt végre egyes projekteket, esetleg bezár néhány üzemet” – magyarázta Jesný.

 

Veszélyben a dízelmotorok gyártása 

 

A nagyszombati üzemből származó információk szerint a franciák nyáron állították le a beruházást, amikor már a gépeket kezdték el beszerelni. A vezetés akkor munkaerőhiányra hivatkozva hozta meg a döntést, a valódi indok azonban az Európai Unió legújabb irányelve, amely a dízelautók végleges betiltásában csúcsosodhat ki. Nagyszombatban benzines aggregátorokat gyártottak volna.

 

A francia autógyár működése a dízelek betiltásával veszélybe kerülne és néhány éven belül be is zárhatnának, így a legfelsőbb vezetés az ottani szakszervezetek nyomására hozta meg a döntést. A nagyszombati üzem szóvivője nem akarta kommentálni a hírekek: „A Nagyszombatban történő motorgyártás fejlesztéséről később tájékoztatunk” – üzente Peter Švec. A kialakult helyzettel kapcsolatban a Gazdasági Minisztérium is hallgat.

 

 

Aktuality.sk / Körkép.sk
borító: psa-slovakia.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!