A világgazdaság folyamatosan nő, 2010 óta a leggyorsabb ütemben bővül, de az eladósodottság mértéke veszélyesen magas, a tervezett beruházási ráták pedig túl alacsonyak ahhoz, hogy fenntartható maradjon a növekedés lendülete – figyelmeztetett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden kiadott legfrissebb előrejelzésében. 

 

A Gazdasági Kilátások című, fél évente megjelenő prognózisában az OECD azt jósolja, hogy a világgazdaság növekedési üteme idén 3,6 százalékot, jövőre 3,7 százalékot, 2019-ben pedig ismét 3,6 százalékot tesz ki. A tavaly novemberi előrejelzéshez képest enyhén, az idei GDP-növekedési ütemet 0,3 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal emelték, míg a szeptemberben közölt előzetes prognózishoz képest az idei rátát 0,1 százalékponttal javították, a jövő évit pedig változatlanul hagyták az elemzők.

 

A rövid távú kilátások kedvezőek 

 

 hirdetes_810x300  

Catherine Mann, az OECD fő közgazdásza rámutatott, hogy a világgazdaság nem tudja tartani a bővülés jelenlegi ütemét, ha a magánszektor nem vált gyorsabb növekedésre és nem cserélik újakra a termelési eszközöket, ami béremelkedéshez vezetne. A beruházások gyengeségének dacára a háztartások és a vállalatok számos országban nyakló nélkül vettek fel olcsó hiteleket, és nehézségekbe ütközhetnek emiatt, ha a központi bankok elkezdik szigorítani monetáris politikájukat.

 

„A rövid távú kilátások kedvezőek, ígéretes a fellendülés, de többet kell tenni a múlt hátrányainak leküzdésére. Strukturális és fiskális intézkedések szükségesek a hosszú távú lehetőségek megerősítésére, miközben a jegybankok elkezdik szigorítani monetáris politikájukat. Olyan reformokat kell végrehajtani, amelyek mozgósítják a magánszektor energiáit a termelékenység fokozására, a bérek emelésére és az erősebb növekedés elérésére” – hangoztatta Angel Gurría főtitkár.

 

Az OECD  szakértői javították az euróövezetre vonatkozó előrejelzésüket. Idén 2,4 százalékkal, jövőre 2,1 százalékkal, 2019-ben pedig 1,9 százalékkal bővülhet az euróövezet gazdasága, míg szeptemberben még 2,1 százalékos GDP-növekedést jósoltak az idei évre, 2018-ra pedig 1,9 százalékot. Németország gazdaságának növekedése az idei 2,5 százalékról jövőre 2,3, 2019-ben pedig 1,9 százalékra lassulhat, míg Franciaország hazai összterméke idén és jövőre 1,8 százalékkal, 2019-ben pedig 1,7 százalékkal gyarapodhat.

 

GDP-növekedés. forrás: OECD

 

Lassul Nagy-Britannia és Japán gazdasági növekedése 

 

Az Európai Unióból kilépő Nagy-Britannia gazdasági növekedése lassulhat, az idei 1,5 százalékról jövőre 1,2 százalékra 2019-ben pedig 1,1 százalékra. Az OECD elemzői azt javasolták Londonnak, hogy ha csökkenteni akarja a Brexitnek a brit gazdaságra gyakorolt hatását, igyekezzen a lehető legszorosabb kapcsolatok fenntartására az uniós tagság megszűnése után.

 

A szervezet szerint folytatódni fog a szlovák gazdaság gyors növekedése (4%) forrás: OECD

 

Az Egyesült Államok hazai összterméke a friss előrejelzés szerint idén 2,2 százalékkal, jövőre – a személyi jövedelemadó és a társasági adó várható csökkentésének köszönhetően – 2,5 százalékkal növekedhet, míg 2019-ben 2,1 százalékkal mérséklődhet az ütem.

 

Nem ilyen kedvező Japán gazdasági helyzete: idén 1,5 százalékkal, jövőre pedig még 1,2 százalékkal gyarapodhat a hazai össztermék, ám 2019-re 1,0 százalékos csökkenést várnak az elemzők. Japán GDP-arányos államadóssága 220 százalékra emelkedett, ami komoly kockázatot jelent, és széles alapokon nyugvó terv kidolgozását követeli a pénzügyi stabilitás iránti bizalom fenntartásának érdekében.  Nem változtatott a kínai gazdaságra vonatkozó előrejelzésén a szervezet, amelynek elemzői arra számítanak, hogy idén 6,8 százalékkal, jövőre 6,6 százalékra, 2019-ben pedig 6,4 százalékra lassul a növekedés üteme.

 

MTI
borító: tozsdeforum.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!